Ezt magyarázza meg valaki! Véletlen lenne?

2023. július 17., hétfő




Igaz lehet, amit oly sokan mondanak a pápával kapcsolatban?

Ferenc pápa maga lehet az ördög? 

A pápáról egyre többen beszélik legalábbis azt, hogy ő lesz a végidők Antikrisztusa, akiről csodákat fognak mesélni, és mindenki belé veti majd a bizalmát, de ő visszaél az emberek hitével, és a sötétség felé tereli majd a nyáját.

Egy biztos: a Malakiás lista szerint sok értelemben ő maga lehet az utolsó pápa, akinek az uralkodása alatt Róma leromboltatik.

Ez lehet éppenséggel az iszlám térnyerése, aminek ugye maga a pápa enged utat a menekült politika támogatásával.

Ha tényleg a gonosz vezérli, mindent meg fog tenni azélért, hogy a fénytől minél távolabb tartsa azokat, akik még hisznek.

Nem véletlen az sem, hogy korábban azt mondta, hogy a Jézussal való közeli kapcsolat veszélyes és ártalmas is lehet.

A végső előkészítés megkezdődött. A nyáj elterelése Krisztus felől elindult. A pápa egyre meglepőbb kijelentéseket tesz, miközben a Vatikán szellemileg megsemmisül a különféle megalapozott pedofilvádak, sikkasztási ügyek között.

Ferenc pápa nemrégiben újabb kijelentéssel sokkolta a közönségét. kamerák előtt, legalább 33.000 keresztény hívő előtt mondta el, hogy a Jézussal való közeli, "személyes" kapcsolatot kerülni kell, mert az nem csak veszélyes, de ártalmas is.

Persze sokan úgy vannak vele, hogy ez csak egy a szövegkörnyezetből kiragadott mondat, és valójában a pápa ezzel egészen mást akart mondani.

Tény, hogy elég félreérthető, azonban az már kevésbé, hogy a Vatikán egyik szóvivője is mondott korábban érdekes dolgokat, aki arra akart utalni, hogy egy globális népirtásnak kellene lezajlania a bolygón, és egy egységes, nemzetek feletti bíróságnak kellene ítélkeznie az emberek felett.

Bárhogy is, gonosz erők vették hatalmukba a Vatikánt, és az egyház méltóságai már rég kikoptak eme falakból.

Hogy mi jön ezután, azt pedig csak maga az ördög tudja...

MEGOSZTANI kötelező!

rejtélyek összeesküvés bizarr vatikán ijesztő illuminátusok


Megtekintések száma: 95387





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet