Ezzel a kúrával méregtelenítheted az egész tested 48 óra alatt!

2017. augusztus 3., csütörtök




Próbáld ki, dokik és pirulák helyett tisztul meg otthon, természetesen. Sokan kipróbálták, és csak jókat mesélnek róla.

Amit most leírunk, az egy olyan, sokaknak bizonyított, egészséges kúra, mely úgy tisztítja meg a szervezeted 48 óra alatt, hogy úgy fogod magad érezni, mintha kicseréltek volna.

Ráadásul szinte semmilyen mellékhatása nincs, mivel a természetes anyagokat és az anyatermészet erejét fogod kihasználni.

Bármikor alkalmazhatod, ha túlságosan fáradt vagy, és energizálnod kéne magad. Nem kerül semmibe, viszonylag olcsón meg lehet úszni a kúrára való ráfordítást, és busásan megtérül, ugyanis az összes méreganyagot eltávolítja a szervezetedből.

Ha egyre több az egészségügyi problémád, depressziós vagy, és érzed magadon a krónikus fáradtságot, akkor így jelzi a szervezeted, hogy tisztulásra vágyik, és jelentős mérgeket halmozott fel önmagában.

A tisztítókúra lényege, hogy nagyon alacsony kalóriatartalmú ételeket fogyassz. A 48 óra alatt a pitypang, csalán és nyír tea fogyasztása ajánlott, valamint az, hogy egy kis testedzést is iktassunk be, ami akár séta is lehet.

Elég évente kétszer elvégezni, de szükség esetén akár többször is beiktathatod a méregtelenítő kúrát, de ne túl sokszor, mert a jóból is megárt a sok.

Íme, így csináld:

Első 24 óra:

  • Ébredés után: 2,5 dl citromos víz
  • Reggeli: Egy csésze gabonaféle, 2 dl tej vagy joghurt, 1/2 csésze friss gyümölcs, 2,5 dl zöld tea
  • Ebéd: 250 g sült tőkehal, burgonya, 2 csésze saláta, egy szelet dinnye, 2,5 dl ásványvíz
  • Uzsonna: egy alma, 1,8 dl joghurt, 1/4 csésze tökmag, 2,5 dl ásványvíz
  • Vacsora: 150 gramm grillezett tonhal, 2 csésze saláta, 1/2 csésze párolt zöldség, 2,5 dl ásványvíz és ánizs tea

Második 24 óra:

  • Ébredés után: 2,5 dl citromos víz
  • Reggeli: Egy csésze gabonaféle, 2,5 dl joghurt vagy tej, zöld tea, grépfrút
  • Ebéd: Zöldségleves (sárgarépa, bab, fokhagyma,borsó, zeller, burgonya is lehet), 200 gramm grillezett csirkemell, 150 gramm savanyúság, 2,5 dl ásványvíz
  • Vacsora: saláta (lereszeljük a sárgarépát és a fehérrépát, adjunk hozzá citromlevet és olívaolajat), kis szelet teljes kiőrlésű kenyér, csalán tea

Aki kipróbálta, mindenki kedvező hatásokról számolt be. Az ember sokkal energikusabbnak érzi magát, így egyfajta feltöltődésre is jó.

OSZD MEG másokkal is!

egészség egészség megelőzés természetes remediák


Megtekintések száma: 179151





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet