Fehérjemaradványokat nyertek ki egy 195 millió éves dinoszaurusz maradványaiból

2017. február 2., csütörtök




Az eset precedens értékű lehet, ugyanis azt jelentheti, hogy más őshüllő csontokban is találhatnak szerves anyagokat, melyek segítségével feltámaszthatóak lesznek a lények.

A lufeng-gyíkként is ismert lufengosaurus 195 millió éves bordacsontjában találtak rá arra a nagyon kevéske, de mégis nagy jelentőségű fehérjemaradványra, mely átírhatja hamarosan a genetika történelmét.

Ugyanis ez az eset precedens értékű, mert egy 65 millió évnél jóval régebbi leletben találtak rá olyan anyagokra, melyek nagyon közel állnak a szerves anyagokhoz.

E pedig azt jelenti, hogy elméletben - és lassan gyakorlatban - sincs kizárva az, hogy a jövőben rábukkanjanak olyan dínó leletekre, melyek lágyszöveteket is konzerválhattak magukban.

Innen pedig már csak egy lépés kell ahhoz, hogy fel is támasszuk őket. Ez a lelet mintegy 120 millió évvel idősebb, mint az eddig feltárt hasonló maradványok.

Ezek a molekulák lehetővé teszik, hogy a szakemberek tanulmányozzák a bolygónkról régen kihalt állat szervezetének működését, anyagcseréjét – írták a szakemberek a Nature Communications című tudományos folyóiratban.

A most megtalált kollagén fehérje átütő erejű löketet adhat a kutatásoknak, és ténylegesen közelebb hozhatja hozzánk a valódi Jurassic Parkot.

A növényevő, hosszú nyakú állat a legelterjedtebb dinoszaurusz volt a térségben, még a kisebbek hossza is elérte a 9-10 métert.

Ez az egész a technika fejlődésének is köszönhető, mivel a technika úgy teszi lehetővé az anyag vizsgálatát, hogy a fosszília más részei, így a csontok nem sérülnek. Azt is lehetővé teszi, hogy még öregebb fehérjéket fedezzenek fel.

A kutatók a Juraqssic Park című film megjelenése óta folyamatosan fantáziálnak arról, hogy hogyan, és miként fognak dinoszauruszokat létrehozni.

Egyre több olyan leletre bukkannak, melyek ha még konkrét, teljes egész genetikai kódot nem tartalmaznak, de töredékeket igen, és ezek összerakásával végül előállíthatóak lesznek egy szép napon a dinoszauruszok.

Attól nem beszélve, hogy manapság sok reményt fűznek az úgynevezett evolúciós visszafejtéshez, aminek során az evolúciót fordítják vissza a madarakon, így gyakorlatilag vissza lehetne őket változtatni dínókká a jövőben.

Ezek a technikák még nem elég kiforrottak, de a jövőben mérget vehetünk rá, hogy így vagy úgy, de megvalósul a Jurassic Park.

tudomány technológia technika dinoszauruszok jurassic park dínók őslények


Megtekintések száma: 36858





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet