​Feltűnt egy újabb rejtélyes fémoszlop, és ezt most telekarcolták koordinátákkal

2020. december 18., péntek




Továbbra sem tudni, kik és miért állítanak fel fémoszlopokat a világ különböző részein, de az biztos, hogy az újabb, ausztráliai darabon utalások találhatók a világ többi pontján talált monolitok elhelyezkedésére.

Lassan már követni is nehéz lesz, hány fémoszlopot helyeztek el ismeretlenek a világ különböző pontjain, és mikor melyikre bukkantak rá az arra járók. Az elsőre a utah-i sivatagban találtak rá, majd jött a román verzió, a kaliforniai és két angliai

– hogy csak néhányat említsünk.

A közös bennük, hogy fémből készültek, és olyan helyre tették őket, ahol legfeljebb kirándulók találhatják meg. (Az összes közül egyébként a romániai lóg ki a sorból, azon jól látszik, nagyon siettek az elkészítésével.)

Egy újabb került elő, Ausztráliában, és ez valamivel rejtélyesebb, mint az előzőek.

A 9News Adelaide beszámolója szerint a fémoszlop felületére több koordinátát is felkarcoltak, amelyek a világ különböző pontjaira mutatnak. 

Az egyik ezek közül a New Yorkban található Trump-torony, de van, ami az egyiptomi Szfinx-szoborra, egy másik pedig egy lakatlan szigetre, Managahára mutat.

Ahogy az IFLScience is írja, az mostanra egyértelművé vált, hogy a világ különbőz pontjain felbukkanó monolitok csupán az eredeti másolatai, de a kérdés, hogy ki miért helyezte el a utah-i sivatagban az elsőt.

Azt ugyanis olyan helyre tették, ahol valószínűleg sokáig senki sem fedezi fel.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 9537





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet