Fénylő, korong alakú idegen űrhajók cikáztak a villámok között?

2016. szeptember 17., szombat




Új felvétel került elő a villámok között cikázó idegen hajókról, melyek erősen fénylő jelenségként voltak jelen egy viharban. Sokak szerint így gyűjtenek – a villámokból – energiát, míg mások szerint magukat a viharokat is ők generálják a mágneses tér módosításával.

Sok esetben számoltak már be olyan idegen és azonosítatlan tárgyakról, melyek fénylő pontként jelentek meg az égen különböző viharok során.

Ezek a fénylő pontok nem csak a semmiből tűntek elő, de viszonylag gyors és fizikai törvényeket meghazudtoló manőverekre voltak képesek az égen.

Mindezt úgy, hogy a levegőben óriási viharok tomboltak.

Egy Korzikán élő férfi épp egy óriási vihar gyönyörű és egyben bizarr látványát szerette volna megörökíteni, és filmezgetett az esőben, - lent nézheted a videót - amikor észrevette, hogy az által készített 5 felvételből kettőn szokatlan fényeket lehet látni a villámlásokkor, illetve azok között.

Ekkor ugrott be neki, hogy készített már hasonló videót 2 évvel korábban is. Előkereste, majd visszanézve döbbenten tapasztalta, hogy azokon is láthatóak a rejtélyes fények.

Sőt, az interneten utána kutatva a világ számos pontján készítettek már hasonló fényekről, vihar közben videót. De vajon mik lehetnek ezek a fények? Idegenek? Gömbvillámok? Vagy valami más?

Gömbvillámok?

Vannak, akik szerint ezek a fénylő pontok természetes jelenség magyarázatai. De ez a természetes jelenség máig vitatott, és titokzatos: gömbvillámok.

A gömbvillám avagy régies nevén matató ménkű egy kifejezetten ritka, vélhetően elektromos jelenség; a troposzférában előforduló elektromos kisülések legritkábban megfigyelt fajtája.

 

Alapvetően fénylő, változatos alakú, de általában gömbszerű, a többi villámhoz képest lassú mozgású és hosszabb életű, rendszerint földközeli objektum. Létezése önmaga is hosszú ideig vita tárgyát képezte, de ma már kezdi elfogadnia tudomány.

A gömbvillámokról sokan azt tartják, hogy egyfajta intelligens létformák, mert sok beszámoló szerint ezek a villámok képesek a helyváltoztatásra, megállni, vagy éppen lebegni egy adott helyen.

Idegen űrhajók

Sokan idegen űrhajóknak hiszik a rejtélyes gömböket. Az sem véletlen, hogy a viharok közepette gyakran látni ilyen fényeket, de erről egy kicsit később.

A különös gyorsaságból, és a rendkívüli helyváltoztató képességükből adódóan gondolják azt az ufó hívők, hogy biztosan nem ember alkotta tárgyakról van szó.

Mivel nem minden viharnál figyelnek meg ilyen fényeket, ezért ezek biztosan nem a viharok természetes, eddig nem ismert velejárói.

Energiát csapoló szerkezetek

Valószínűleg ezek az idegen korongok energiát csapolnak a viharból. Egészen pontosan a villámokból, ugyanis a villámok iszonyatos mennyiségű energiát képesek termelni.

Az idegenek meghajtása feltehetően rengeteg energiát emészt fel, bődületes feszültségek kellenek a működéséhez, ezért időnként erre kifejlesztett energia begyűjtő korongokkal gyűjtik be a „vihar erejét”.

video ufó ufók idegenek repülő csészealjak


Megtekintések száma: 80323





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet