Fénylő korong okozott áramszünetet a Buckingham parkban

2017. január 10., kedd




Egy erősen fénylő, korong alakú tárgyat láttak átvonulni az éjszakai égbolton, majd nem sokkal ezután áramszünet sújtotta a területet.

Az eset Buckban történt, a Buckingham Parkban. Az ott éppen nyugovóra térni készülő lakosság figyelt fel valami szokatlanra az égbolton.

Először azt hitték, hogy a Hold, azonban mikor jobban szemügyre vették, látták, hogy a korong közepe nem világít, így ekkor már sejtették, hogy valamiféle repülő szerkezet lehet az égen.

"Épp az ágyunkban feküdtünk, amikor ez a hatalmas fényű valami bevilágított a szobába. Először azt hittük, hogy talán a csillagok fénye, mert tiszta volt az ég. Azonban mikor megnéztük, láttuk, hogy nagyon gyorsan változtatja a helyét" - számolt be róla az egyik szemtanú.

Az égen cikázó repülő szerkezet biztosan mesterséges szerkezet volt. A fénykibocsátása minden eddig látott tárgynál erősebb volt, és a beszámolók szerint hangtalanul közlekedett.

A következő pillanatban nem sokkal ezután a környék összes házából elment az áram. Ijesztő volt, és sokan azt gondolták, hogy ennek az égen megjelenő, majd egyre távolodó ismeretlen ufó lehet az oka.

45 percig ültek a házak lakói a sötétben, mígnem újra visszatért az áram a környékre.

Egyeseknek azonban sikerült néhány képet készíteni az objektumról, mely szemmel láthatóan gömb, vagy korong alakú lehetett, és ilyen alakú repülő szerkezetet nem ismerünk, ami valamelyik hadsereghez lenne köthető.

"Épp a tévét néztem, amikor a lehúzott redőnyök résein át hatalmas fény áradt be a szobába, mintha valaki odakinn fáklyával világított volna" - számolt be róla egy másik szemtanú, aki végigkövette az eseményeket.

Többekben felmerült, hogy esetleg egy kósza aszteroidáról vagy üstökösről lehetett szó, mely belépett a Föld légkörébe, azonban a tény, hogy pontosan egy gyűrűs korong alakban világított a fény, és többször pozíciót is változtatott, egyértelműen kizárja ezt.

A drón teória is megbukik, hiszen egy drónhoz képest láthatóan hatalmas az objektum ekkora drónt nem ismerünk, maximum katonai drón lehetett volna, de annak a lakók számára érzékelhető hangja lett volna.

A helyiek számára most az a nagy kérdés, hogy valójában mit láthattak. Egy titkos katonai technológia végső főpróbáját, melyet egy éjszakai tesztrepülés keretében hajtottak végre?

Vagy az egész pontosan az, aminek látszik: egy idegen világból érkezett földönkívüli faj járműve hasított keresztül az éjszakai égbolton.

ufó ufók idegen idegenek


Megtekintések száma: 37999





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet