Fertőzhet a fájdalom

2016. december 30., péntek




A kutatók már régóta figyelik és elemzik a fájdalom jelenségét, főleg amikor társaságban következik az be. Megfigyelték, hogy a fájdalom képes úgy terjedni, mintha valami vírus lenne. Mások fájdalmának látványa bennünk is kiválthat fájdalmat, legalábbis majdnem minden harmadik ember él át hasonlóan kellemetlen érzést, amikor azt látja, hogy valakit fizikai fájdalom gyötör. Arra is rájöttek, milyen úton terjed!

A fájdalom fertőzőképességének mivoltát már régóta felvetette az orvostudomány.

Nem valami halandzsáról van szó tehát, mert az orvosok és biológusok is komolyan foglalkoztak az üggyel korábban is, és napjainkban is több erre irányuló kutatás létezik.

Mára már odáig jutottak ezek a kutatások, hogy az eredmények ténylegesen arra utalnak, hogy a fájdalom fertőző.

Olyan, mintha valami vírus lenne, mely egy titokzatos, általunk nem ismert csatornán lenne képes az emberek között terjedni.

A vizsgálatban laboratóriumi egereket tettek ki egy sor olyan ingernek, amelyeknek nem fájdalmat, hanem csiklandós érzést kellett volna kiváltaniuk. A rágcsálók viszont úgy reagáltak ezekre a hatásokra, mintha égési sérülés érte volna a végtagjaikat.

A következő lépésben rájöttek arra, hogy ezek az egerek azoktól a társaiktól kapták el úgymond ezt, amelyeket valóba fizikai fájdalom ért.

Vagyis ez a fokozott érzékenység kísérlet is bebizonyította, hogy a fájdalom bizony zárt helyen képes terjedni az egyes egyedek között, nem csak az ember esetében, hanem más állatoknál is.

A kutatóknak azután újabb kérdésre kellett válaszolniuk, mégpedig arra, hogy ez a fájdalom hogyan képes terjedni. Több különböző variációs kísérletet is elvégeztek. Volt, amikor egy ketrecbe zárták ezeket az álaltokat, és olyan is volt, amikor külön, méghozzá úgy, hogy azok nem láthatták a másik ketrecet.

Azonban ebben az esetben is úgy tűnt, mintha elkapnák a kórt, vagyis az orvosok úgy sejtik, hogy szaglás útján terjed elsősorban a fájdalom.

Először sikerült bizonyítékot találnunk arra, hogy sérülés vagy gyulladás hiányában is felléphet fájdalom, mert azt úgynevezett szociális jelek is kiválthatják.

Ez rengeteg érdekes kérdést vet fel. AZ egyik az, hogy vajon akkor a fájdalomnak lehet egyfajta szaga, vagy illata? Ugyanis az már kiderült, hogy egyértelműen az orrunkon keresztül indul meg ez a bizarr folyamat.

Rengeteg titokzatos betegségre adhat ez a felfedezés magyarázatot. Többek között a fibromyalgiára, aminek legfőbb tünetei közé tartozik az egész testre kiterjedő izom- és ízületi fájdalom, a fáradékonyság, a depresszió. A kór eredete és kialakulásának okai egyelőre ismeretlenek.

Egyes feltételezések szerint még akár a skizofréniának is lehet, hogy ilyen eredete lehet, vagyis az orrunkon keresztül érkezik egy vírusszerű inger, mely hosszabb távon „megfertőzi” a tudatunkat.

egészség orvostudomány betegség betegségek


Megtekintések száma: 42892





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet