​Fokozza az immunitást a késleltetve beadott második Pfizer-oltás

2021. május 15., szombat




Érdekes hatást fedeztek fel!

Három és félszer magasabb volt a Sars-CoV-2 vírus elleni antitestek mennyisége azoknál a 80 éven felüli embereknél, akik három-négy helyett 12 hét után kapták meg a Pfizer/BioNTech-vakcina második adagját – derült ki a Birminghami Egyetem és az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) kutatóinak közös tanulmányából.

A szakemberek szerint a mindkét dózissal beoltott emberek többsége megfelelően védett lesz az oltások időzítésétől függetlenül, ugyanakkor a késleltetve megkapott második adag meghosszabbíthatja a védettség idejét, mivel az antitestek jelenléte természetes módon csökken idővel – írja a The Guardian című brit napilap online kiadása.

"Megállapítottuk, hogy a maximális antitestválasz rendkívül felerősödik az idős emberekben a második Pfizer-oltást követően, ha arra 11-12 hét elteltével kerül sor" – mondta Helen Parry, az egyetem munkatársa.

Az oltási program első heteiben Nagy-Britannia azt a döntést hozta, hogy késlelteti a második adag vakcina beadását, hogy minél több idős és sebezhető ember mihamarabb megkaphassa az első dózist.

A lépést sokan vitatták, mivel a hatóságok olyan klinikai tesztek nyomán hagyták jóvá a Pfizer/BioNTech- és Oxford/AstraZeneca-vakcinák alkalmazását, amelyek során mindössze 3-4 hét telt el a két adag beadása között.

Az Oxfordi Egyetem kutatói már februárban kimutatták, hogy az antitestválasz több mint kétszer erősebb a 12 hét elteltével beadott második oltásdózis esetén. A mostani tanulmány azonban elsőként vetette össze a különböző időintervallumok után beadott második Pfizer/BioNTech-oltások nyomán tapasztalható immunválaszokat.


Megtekintések száma: 7005





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet