Földönkívüli metropoliszok látszódnak a Ceres felszínéről készült felvételeken

2021. március 1., hétfő




A szakértők szerint a Ceres fénylő foltjai olyan helyeken is feltűnnek, ahol valójában nem kellene nekik. Mindez, és a különféle utcákra, falakra emlékeztető struktúrák idegen városok létezésére utalnak.

A Cerest övező rejtély minden évben egyre misztikusabb, és egyre inkább olyan képek kerülnek elő a felszínről, melyek idegen életformák létét bizonyíthatják.

Az egész úgy kezdődött, hogy 2015 áprilisa óta a NASA Dawn űrszondája egyre közelebb és közelebb ereszkedett a törpebolygó felszínéhez. Ekkor a felszíni felvételeken különös fénylő foltok tűntek fel.

A Dawn űreszköz alig 385 kilométeres távolságból örökítette meg az Occator-kráter furcsa képződményeit.

„Mielőtt a Dawn űrszonda megkezdte volna a Ceres részletesebb vizsgálatát, az Occator-kráter egyetlen nagy fényes területnek tűnt. A legutóbbi, közeli felvételek azonban összetett képződményeket mutatnak, ami újabb kérdéseket vet fel a foltokkal kapcsolatban” – magyarázta Ralf Jaumann bolygókutató, a Dawn küldetés egyik munkatársa.

Senki sem tudta, hogy mik lehetnek ezek a foltok, merthogy azóta többet is találtak, és bár különféle tudományos elméletek szép számmal születtek rájuk vonatkozóan, senki sem állt elő egy olyan verzióval, mely minden érzékelt jelenségre magyarázatot ad.

A NASA azonban eltitkolhat valamit. A valódi magyarázatot. A magyarázatot, mely szerint ezek a fénypontok, apró fényes területek valójában idegen metropoliszok fényei.

A fényszennyezés miatt hatalmas, egybefüggő foltoknak látszanak, pedig valójában több száz különálló apró kolónia alkotja azt a hatalmas gigapoliszt, mely földönkívüliek által lehet benépesítve.

Több olyan bizarr, kupolaszerű alakzatot is lefotózott a NASA Dawn szondája, melyek magasabban az Empire State Buildingnél is, és magukon viselik a mesterséges objektumok minden jellemzőjét.

Az idegenek lényekben hívők szerint az épület komplexum egy óriási ősi templom, a naprendszer legnagyobb csillagközi temploma. Más elképzelések szerint egy hatalmas, csillagközi hadviseléshez kialakított raktár, melyben rengeteg katonai csapásra kész eszköz található.

Ami leginkább elárulja ezeket a fényeket, az az időszakosság. Ez azt jelenti, hogy megfigyelték, hogy a Ceres fényeinek egy része nem állandó.

Persze lehetnek reflektív, visszaverődő felületek is, amik a Nap állásáról függően világítanak, azonban a Nap járása, és a Ceres fénylő területeinek viszonya nem vág egybe.

Vagyis olyankor is fény árad a sötétebb részekről, amikor azokat nem érik Napsugarak. Ráadásul a fények intenzitása, és a fényszennyezés mértéke is változik.

Korábban született egy olyan magyarázat is, mely szerint elektromos kisülések okolhatóak azért, hogy ezek a fények a Ceresen láthatóak. Azonban ezt nem magyarázza meg azt, hogy a fények miért ugyanazokon a helyeken bukkannak fel többnyire rendszeresen.

A Ceres felszínét tehát egy fejlett idegen civilizáció által épített struktúra hálózza be.

Egy nemrég elvégzett kutatás során megkérdezték az embereket, hogy mit gondolnak a Cers ma is rejtélyes megmagyarázhatatlan fényeiről, pontosan mi okozza őket.

Összesen hat választási lehetőség volt, ebből 5 természetes, geológiai magyarázat volt, egy pedig egyfajta lehetőség bármi másra. Nem meglepő módon az emberek átlátnak a NASA szitáján, ugyanis 40%-uk szerint a Ceres fényeire jelenleg egy eddig ne ismert magyarázat lehet majd a megoldás.

Ebbe pedig akár egy fejlett idegen civilizáció létezése is bele van értve...

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 132693





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet