Génprogramozás: minden betegség vége?

2017. január 16., hétfő




Gyógyíthatjuk vele majd a rákot, az autizmust, de még az Alzheimer-kórt is. Nemsokára beköszönt a jövő?

Minden betegség vége?

Eljöhet majd az az utópisztikus világ, ahol minden betegség a múlté lesz, és már nem lesz olyan kórság, vagy nyavalya, mely kifogna az emberiségen?

Bár sokan túlságosan hihetetlennek tartják, nagyon is lehetséges lesz, igaz erre még sok-sok évtizeded várnunk kell. A legoptimistább becslések szerint is legalább 4-5 évtized kell ahhoz, hogy a génszerkesztés olyan eljárás legyen, melyet veszélytelenül el lehet végezni azt embereken.

Jelenleg is folynak különféle kísérletek, de egyelőre embereken még nem voltak erre vonatkozó speciális kísérletek.

A jövő babái már megrendelésre készülnek majd

Sokak szerint ez nem csak az emberi genom módosításához fog szorosan kapcsolódni, és megindítani a tudományterület keresletét, hanem többek között a szülészek élete is teljesen átalakulhat.

A jövőben ugyanis olyan babákat hozhatunk a világra, akik szó szerint tökéletesek. Olyan szemszínnel, és hajszínnel fognak rendelkezni, amilyeneket "beállítanak" nekik a génjeikben, így a szülőket nem érhetik kellemetlen meglepetések.

A genetikai betegségeket is idő előtt kiszűrik, és többé nem csak tétován nézzük majd, ahogy egy-egy ilyen genetikai problémával születő gyermek világra jön, hanem közbeléphetünk, és még a megszületése előtt a génterápiás eszközökkel vissza lehet „kalapálni” az egészséges formába.

Zavarba ejtő kérdések

Persze sok etikai kérdés is felmerül a dolog kapcsán, többek között a vallási nézeteket vallók tábora által hangoztatott kérdés: van-e jogunk bármennyire is belenyúlni a természet ajándékába, az életbe?

Sokak szerint nem. És még többek szerint - még sok kutató szerint is - ezzel Istent játszanánk, ami nem lenne épp szerencsés.

Mások ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a tudománynak nem tiszte állást foglalni, neki teljesen objektívnek kell maradnia az egyes kísérleteket, áttöréseket illetően. Majd az emberek lesznek azok, akik eldöntik, milyen irányvonalat adjanak a tudománynak.

Így gyakorlatilag valóban beköszönthet egy olyan szép új világ, melyben nincsenek betegségek, és minden egyéb kórság ellen egy egyszerű genetikai szerkesztéssel képesek leszünk az emberekben immunitást kialakítani.

Ez magával fogja azt is vonni, hogy nem lesz szükség vakcinákra sem. Mivel mindent a génjeink irányítanak, fegyverként használhatjuk fel minden ellen, ami megtámadhatja a testet. Egyesek szerint még az sem kizárt, hogy a jövőben az ember sebgyógyulási folyamatait fel lehet majd egy ilyen módosított génnel gyógyítani.

A tudósok hajthatatlanok, az orvosok és a betegek pedig rendkívül bizakodóak a jövőt illetően.

tudomány egészség genetika betegség betegségek egészség megelőzés


Megtekintések száma: 96413





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet