Gyönyörű drónfelvétel Afrikáról + 5 érdekes tény

2017. január 12., csütörtök




Az emberiség bölcsőjeként is szokták emlegetni, és bár ma már egy leszakadó, harmadik világ otthona, csodálatosan mesés tájak otthona.

Sohasem szabad felednünk, hogy pontosan honnan is jöttünk. Ma a tudomány úgy tudja, hogy az emberiség annak idején Afrikában "egyenesedett fel", és ott tette meg az első lépéseket afelé, hogy valóban emberré váljon, és kiemelkedjen az állatvilágból.

Azóta az évmilliók során lassan elfeledtük Afriktár. Ma pedig csupán egy harmadik világnak ad otthont, mely egyre inkább le, és elszakad a modern társadalomtól.

Ez a remek drónfelvétel megmutatja, milyen csodák is vették körül az embert évmilliókon keresztül a nap melengette szavannákon, és a homok födte sivatagi tájakon.

Összeszedtünk emellett 5 érdekes tényt az emberiség bölcsőjéről, Afrikáról.

Tudtad például, hogy itt található a világ leghosszabb folyója? Kitalálod, hogy melyik? Hát persze, hogy a Nílus. Teljes hossza 6649,8 kilométer, vagyis rengeteg államon halad keresztül.

Afrika a legmelegebb, és egyben legszárazabb kontinens a világon. Ez azonban nem is csoda, hiszen a kontinens területeinek 60%-át száraz szavannák, vagy sivatagok borítják.

Egykoron Afrika összeköttetésben volt a Föld többi kontinensével is. Ez azt jelenti, hogy India, Dél-Amerika, Ausztrália, az Antarktisz, és maga Afrika egyetlen szuperkontinens volt.

Afrikában található a Föld legmélyebb pontja. Nem összekeverendő a világ legmélyebb víz alatti árkával, a Mariana árokkal. Az Assal-tónál található ez a hely, ahol egy kráterben pihen az a víztömeg, mely 155 méterrel van a tengerszint alatt, és 57 Celsius fokos hőmérsékletével a Föld egyik legmelegebb tava is. Mivel azonban három a magyar igazság, a tó vize egyben a legsósabb víz is a bolygón.

A világ legnagyobb vízesése Afrika tájain található, és Viktória-vízesésként ismert. A vízesés maga 1708 méter - és 61 méter magas - széles, ezzel a legszélesebb vízesés a világon. 1989 óta az UNESCO-Világörökség részeként nemzetközi védelemben is részesül.

Ha tetszett? OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség


Megtekintések száma: 34594





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet