​Gyurcsány Márki-Zayról: “„B*szd meg Gergő, te hoztad a nyakunkra ezt az embert”

2022. május 17., kedd




Megdöbbentő mondatok szivárogtak ki… Ellenzéki összefogás helyett összeomlás volt?!

Január 3-án Budapest XI. kerületében, az MSZP Villányi úti irodájában gyűlt össze a hat ellenzéki párt vezetője.

A találkozó célja az volt, hogy megbeszéljék az előttük tornyosuló problémákat, köztük azt, hogy Márki-Zayjal is egyre rosszabb lett a viszonyuk.

A problémákat Karácsony Gergely főpolgármester hozta szóba, és arról kezdett el beszélni, hogy rossz irányba mennek a dolgok. „B*szd meg Gergő, te hoztad a nyakunkra ezt az embert, ez a te felelősséged” – az egyik résztvevő szerint Gyurcsány Ferenc ezekkel a szavakkal esett neki Karácsonynak.

A kampány irányítói közötti belső konfliktusok és bizalmatlanság mértékét jól példázza az a történet, amely a kampányújságokhoz kapcsolódott.

A terv az volt, hogy a kampány során három körben ki fognak adni egy újságot, amelyet a 106 egyéni jelöltre szabva fognak terjeszteni az országban.

Amikor azonban Márki-Zay meglátta az első lapszámot, akkor közölte, hogy az neki nem tetszik, mert szerinte úgy néz ki, mint egy többoldalas szórólap. Közölte, hogy hagyományos újságnak kinéző, bulváros stílusú lapot kellene készíteni.

Az ellenzéki kampányszervezeten belül sokakban megütközést váltott ki, hogy Márki-Zay beleszólt a legapróbb kérdésekbe is. Ilyen volt például a kampánydizájn, vagyis a plakátok és egyéb anyagok vizuális megjelenése.

A terveket Zaránd stábja készítette elő, majd december 3-án bekerült legmagasabb szintű döntéshozói fórum, vagyis a pártvezetők elé. Márki-Zay itt több résztvevő szerint is darabokra szedte Zarándék által előkészített terveket, miközben olyasmiket mondott, hogy „sötét háttérrel, inverz betűkkel nem lehet választást nyerni”.

Több résztvevő szerint még arról is beszélt, hogy a végső dizájnon a nyílnak hány fokos dőlésszögben kell felívelnie, miközben a jelenlévő politikusok döbbent pillantásokat váltottak. A DK-s Vadai Ágnes pedig végül kifakadt: „Nem hiszem el, hogy ilyenekkel foglalkozunk.”

Február 13-án este adta Márki-Zay a Partizán élő műsorában azt az interjút, amelyre hivatkozva aztán a Fidesz felépítette azt az üzenetet, hogy az ellenzék bevinné az országot az Ukrajnában zajló háborúba.

A Direkt36 kiderítette, hogy a jelölt megfelelő felkészítés nélkül csinálta végig az interjút.

A közvetítés nem sokkal 18 óra után indult, Márki-Zay azonban aznap délután még Hódmezővásárhelyen volt, így az volt a terv, hogy legalább egy órával a kezdés előtt megérkezik a stúdióba, és a kampánystáb tagjai ott fogják felkészíteni az interjúra, így arra is, hogy mit mondjon a feszült ukrán-orosz helyzetről (a háború akkor még nem kezdődött el).

Ez a felkészítés azonban végül nem történt meg.

A választás másnapján az utolsó olyan platform is megbomlott, ahol a közös miniszterelnök-jelölt és az ellenzéki pártok vezetői együtt voltak jelen.

Volt ugyanis egy „Elnökök” elnevezésű csoport a titkosított kommunikációt lehetővé tévő Signal applikáción, amelynek az ellenzéki összefogás pártvezetői mellett Márki-Zay is tagja volt.

Április 4-én Márki-Zay kapott egy olyan értesítést, hogy “Gyurcsány Ferenc eltávolította önt ebből a csoportból.”


Megtekintések száma: 4369





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet