Gyűrű alakul ki a Mars körül?

2017. február 20., hétfő




A vörös bolygó épp most formál maga körül gyűrűt - állítják a csillagászok.

A Marsot mindenki úgy ismeri, mint azt a bolygót, mely a Földhöz hasonlóan nem rendelkezik gyűrűvel a Naprendszerben.

Azonban ez a jövőben alaposan megváltozhat, mégpedig a nem is annyira távoli jövőben, ugyanis a bolygó épp gyűrűt formál maga körül.

Így elsőre hihetetlenül hangzik, de a csillagász szakemberek szerint tényleg igaz lehet a hír. A vörös bolygó körül idővel egy hatalmas, Neptunuszéhoz vagy Szaturnuszéhoz hasonló gyűrű fog kialakulni.

Persze ez csak csillagászati léptékben mérve fog a közeljövőben bekövetkezni, ami legalább több ezer évet jelenthet.

A Marsnak ugyanis több holdja is szét fog töredezni az elkövetkező több évszázad során. Ezek közül kettő bizonyosan porrá fog foszlani gyakorlatilag, és a Mars forgása miatt szép lassan egy képlékeny gyűrűvé fognak összeállni a bolygó körül.

Ez abszurdnak hat, de tényleg egyre inkább porózusak a holdak, mint amilyen például a Phobos is.

A szimulációk szerint közel 20-40 millió éven belül olyan közel kerül a bolygóhoz, hogy széthullik, a törmelék várhatóan gyűrűvé áll össze, amely legalább egymillió, de akár százmillió évig is fennmaradhat.

Pályája miatt vagy nekiütközik a Marsnak, vagy a bolygó közelében az árapályerők hatására még a keringési pályáján széthullik.

Elkerülhetetlen lesz a végzete. A gyűrűk nem lesznek túl nagy hatással a bolygóra, és ha van rajta élet, azt sem változtatja meg számottevően.

Sokak szerint addigra már az emberiség is jelen lesz a bolygón, és a Marsot terraformáljuk a jövőben.

A bolygót körülvevő gyűrűk ugyan okozhatnak némi nehézséget az odajutás során, és figyelnünk kell majd a gyűrűk okozta törmelékekre, de nem fogják jelentősen akadályozni az űrbéli "közlekedést".

Pontosan ehhez hasonlóan semmisülhettek meg naprendszerünkben a bolygók befelé vándorló holdjai is a régi időkben, erre több bizonyítékot találtak a csillagászok már más helyeken is.

A Földre és a Holdra is kérdéses, hogy hosszú távon milyen sors vár, mivel már felmerült a lehetősége, hogy egy napon a bolygónkba fog zuhanni a Hold, de az sem kizárt, hogy széthullik majd – ne feledjük, hogy belül üreges – és hasonló gyűrűt alkothat, mint más bolygók körül.

tudomány csillagászat űrkutatás


Megtekintések száma: 21608





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet