Ha az USA-nak jobb fegyverei lennének mint az oroszoknak, már elkezdődött volna a világháború!

2018. március 2., péntek




Egy amerikai professzor hátborzongató kijelentést tett. Szerinte csak ezen múlt, hogy eddig még nem volt harmadik világháború. Mondott még mást is!

Paul Craig Roberts professzor, Ronald Reagan elnök volt pénzügyi államtitkára.

Éppen ezért amiket mond vagy kiszivárogtat az USA egykori belső működéséről, arra mérget lehet venni, hogy van alapja, mivel belülről látta ennek a szabadságnak álcázott diktatúra nevű gépezetnek a működését.

Nemrég Putyin egy komoly igen átfogó beszédet tartott, melyet az egész világon elemeznek, mivel óriási hatása lehet a nemzetközi politikára is a nagy medve "gazdájának" kinyilatkoztatása.

Paul Craig nem kevesebbet állít, mint azt, hogyha az USA fejlettebb lenne az oroszoknál, már rég egy világháborúba sodorta volna a világot.

A vészjósló elmézését alá is tudta támasztani, és kicsit kifejtette, mire gondolt.

Szerinte ha megnézzük Putyin beszédét, akkor egyértelmű, hogy Oroszország fegyvertechnikailag messze az Egyesült Államok és NATO szövetségesei fölé kerekedett.

Majd hangsúlyozza, egy csepp kételye sincs, hogyha a washingtoni neokonzervatívoknak és a katonai-biztonsági komplexumnak lennének ugyanilyen fegyverei és Oroszországnak nem lennének, akkor Washington már megtámadta volna Oroszországot.

Putyin hangsúlyozta azt, hogy az orosz fegyverek szükséges választ jelentenek arra, hogy a Nyugat évek óta következetesen visszautasítja az orosz kormány ajánlatát a Nyugattal való békére és együttműködésre.

Elmondta, hogy helyette Oroszországot katonai támaszpontokkal és antiballisztikus rakétarendszerekkel veszi körbe, olvasható az Information Clearing House amerikai véleményportálon megjelent cikkében.

Paul Craig elmondta, hogy szerinte korábban azért merte az USa megtámadni Irakot vagy Afganisztán, mert biztos volt katonai fölényében, és ezekben az esetekben részben attól is tartott, hogy idővel ezek a hatalmak ejlentősen megerősíödhetnek.

Még csírájában kívántak mindent elfojtani...

Most pedig nem szabad azt elfelejtenünk, hogy Amerika már nem a vezető nagyhatalom, legalábbis nem sokáig. Katonailag már bizonyosan nem, és néhány éven belül gazdaságilag sem, mert megelőzi Kína.

Ebben a helyzetben viszont nagyon jól jöhetne neki egy háború, ha sikerülne fejlettebb fegyvertechnológiákat kifejlesztenie, hiszen az USA a háborúk során mindig csak nyert...

Ha igaza van Paul Craignek, akkor jelenleg csak az oroszok ügyességén múlik, hogy még nem robbant ki a harmadik világháború, mivel Amerika húzná a rövidebbet...

OSZD MEG másokkal is!

érdekes bizarr érdekeség politika harmadik világháború atomháború háború


Megtekintések száma: 49516





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet