Ha ezt meglépik, alapjaiban változhatnak meg a kávézási szokásaink.

2017. április 28., péntek




Szereted a kávét? Akkor olvasd el a cikket, mert téged is érinteni fog.

Nemrég járta be a sajtót a hír, hogy sikerült kifejleszteni a világ első koffein alapú energiapermetét. A kávézás forradalma, vagy egy merőben új módja a feltöltődésnek? Netán a jövő teljesítmény fokozója?

Benjamin Yu, a Harvard Egyetemen frissen végzett vegyésze fejlesztette ki - a világon egyedülállóan először - a világ első olyan energia permetét, mely kiváló teljesítmény és ébrenlétfokozó lehet a reggeli ébredésekhez, vagy a munkában, mikor fáradtak vagyunk.

A szer álmosság ellen is rendkívül hatékonynak bizonyult a kísérletek során, így lényegében a kávézás egyfajta helyettesítőjeként is elterjedhet a jövőben.

Készítője szerint mindenképp mellette szól, hogy nem kell vele bajlódni, mint a kávéval, valamint nem színezi el a fogakat, és nem marad meg a kávétól megszokott kellemetlen utóíz a szájban.

Ráadásul a fogyókúrázóknak is kiváló alternatíva lehet, hiszen nem tartalmaz cukrokat.

A másodpercek alatt ható kávépermet ezen kívül nem tartalmaz titokzatos összetevőket sem – olvasható a honlapon. Az engedélyezés alatt álló termék szagtalan folyadék, amelyet a bőr felszív, és órák alatt oszlik el a testben, tehát élénkítő hatása tartósabb lehet, mint egy csésze kávéé.

A kis alumínium flakon mintegy 160 adag permetet tartalmaz, amely a feltaláló szerint negyven presszókávé koffeintartalmának megfelelő mennyiség.

Yu azért kezdte el keresni a fekete ital alternatíváját, mert szerinte annak “hullámvasút-hatása” van. Kísérletei során a nikotintapaszt is tanulmányozta.

A spray egyetlen aktív anyagot tartalmaz, a koffeint, amely a bőrön át úgy jut a testbe, hogy áthatol a sejthártyán, hiszen szerkezete nagyon hasonlít a tapasszal a szervezetbe vihető nikotinéhoz.

Szintén vegyész édesapjával közös, több hónapos kutatás során felfedezte, hogy ha a koffeint, amely nehezen oldódik a vízben, egy természetes aminosav származékával vegyíti, az sokkal könnyebben oldódik.

Minden egyes permet egy csésze kávé koffeinmennyiségének negyedét tartalmazza, de hatása állítólag azonos vele.

A jövő teljesítmény fokozója

Maga az ötlet, és az eljárás a jövő teljesítmény fokozóinak is kitaposhatja az ösvényt. Ha fizika, vagy mentális teljesítőképességünk kimerülőben van,

a jövőben elég lesz csak befúni magunkat, és máris - kvázi szuper emberekként - sokkal tovább fogjuk bírni a gyűrődést, fizikai megpróbáltatásokat, mint valaha.

Mindemellett a hadi felhasználása is jelentős előnyökkel járna a hadsereg részére. A fáradt olykor kimerült katonák magukkal vihetnék a bevetésekre.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia technika hihetetlen


Megtekintések száma: 36028





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet