Hamarosan elterjedhet az üzletekben a laborban növesztett hús?

2017. március 16., csütörtök




A laborban növesztett hús, akár már a következő 5 évben a tányérunkra kerülhet, ugyanis hatalmasat esett az ára!

Az elmúlt években a legnagyobb akadály a kémcsövekben nevelt hús piacra kerülésében, a gyártási költség volt. 2013-ban még 325 000 dollárba (~94,3 millió Ft) került az előállítása, azóta a folyamat sokat fejlődött és mára a költsége mindössze 11,36 dollár (~3360 Ft.).

“Biztos vagyok benne, hogyha elérhetővé válik az alternatív hús, egyre több ember fogja a termékünket választan etikai okokból kifolyólag is,” mondta Peter Verstrate, a Mosa Meat vezetője.

A tervük az, hogy olyan darált húst állítanak elő, ami minőségében megegyező az eredeti marhából származó hússal, és az ára is versenyképes vele.

Az még kérdéses, hogy ez milyen hatást vált ki ott, ahol a kultúrának szerves része a hús (ha csak a disznóvágásra és a hálaadási pulykára gondolunk), azonban az előrejelzések alapján a növekedő népesség mellet a jelenlegi gyári gazdálkodási rendszer amúgy sem lesz fenntartható.

Az emberek imádják a valódi húst; ezért is nehéz megmondani, hogy hajlandóak lennének e feladni. Még úgy is, hogy szembesülünk a hús evés morális problémáival, találunk rá okot, hogy megvédjük húsevő mivoltunkat.

Verstrate meg van róla győződve, hogy a fogyasztóknak előbb utóbb nem lesz más választása, mint a laborban nevelt hús. Lehet hogy lesznek, akik igyekeznek mindent megtenni hogy beszerezzék a “valódi dolgot,”, de ez a trend csak addig maradhat fenn, amíg az árak versenyképesek maradnak.

Ha a mesterséges hús előállításának az ára továbbra is csökken és van elég igény rá, a tudósok “gyár farmokat” is létrehozhatnak.

Az egyetlen kérdés az, hogy mi fog történni a tehenekkel és a többi háziállattal, miután már nem akarjuk megenni őket?

Forrás: arsratio.hu

érdekes érdekesség feltáró


Megtekintések száma: 35420





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet