Hamarosan úgy tanulhatunk, mint Neo a Mátrixban?

2017. március 11., szombat




Az agyunkba csatlakoztatható, tudásanyagot és információt tudatunkba feltölteni képes szerkezeten dolgoznak egy tudományos program keretében.

Aki már látta valaha a Mátrix című filmet, annak bizonyára megmaradt az a kultikus jelenet, amikor Neó tarkójára csatlakoztatnak egy rendszert, amin keresztül feltöltik elméjét tudásanyaggal, és úgy tanul meg ju jitsuzni.

Ez a világ, és ez a szerkezet hamarosan tényleg valósággá válhat egy új, rendkívül ígéretes fejlesztés szerint.

Ugyanis kutatók és mérnökök dolgoznak egy olyan szerkezeten, mely hasonló rendszert használna, mint a filmben látott eszköz.

Olyan agyi stimulációs kísérleteket végeztek, melyek során képesek voltak információkat befecskendezni az emberi agyba. Ezek az információk pedig meg tudtak telepedni benne, tehát az agyi tanulási folyamatokat drasztikus mértékben fel lehet a jövőben gyorsítani általa.

Gyakorlatilag arról van szó, hogy a tudósok azon dolgoznak, hogyan lehetne az információkat, és az így nyerhető tudásanyagokat feltölteni az agyba.

A tudósok kísérletei alapján az emberi agy kapacitása majdnem végtelen, és rengeteg "hely" van benne, amit egyszerűen nem használunk ki, pedig kvantumfizikai szinten, kvantum számítógépes rendszerekkel összekapcsolva elképesztő dolgokra lennénk képesek.

Elmondásuk szerint a kísérletek nagyon ígéretesek, és még ebben a két évtizedben meglehet az eredménye.

Vagyis mi magunk is feltölthetünk majd az agyunkba bármilyen tudást, és mindössze néhány percet, vagy másodpercet vesz igénybe majd, hogy valaki megtanuljon kottáról olvasni, vagy épp elsajátítsa a kvantumfizikát középszinten.

A technológia kifejlesztőinek komoly etikai aggályokat is el kell majd hárítania. Ugyanis ha a tudás megszerezhetővé, feltölthetővé fog válni, akkor a gazdagabb emberek bármilyen tudást megvásárolhatnak majd, és feltölthetnek majd az agyukba.

Ily módon értelmét veszti a tehetség fogalma, mivel minden a tehetséghez szükséges affinitás és tudás tanulható lesz, méghozzá pillanatok alatt.

Az az éles határvonal, ami elválasztotta az átlagembereket a zseniktől, jelentősen el fog mosódni. Ugyanakkor a pozitív hozadékát sem lehet elvitatni a dolognak: az emberiség globális átlag intelligenciája irdatlan mértékben megnőhet.

Az emberiség egy teljesen új generációja nőhet ki a földből, mely a világ számos problémájára találhat megoldást.

tudomány technológia technika tudat az emberiség jövője


Megtekintések száma: 43663





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet