Hamarosan új világjárvány törhet ki, mely az emberiség nagy részének halálát okozhatja?

2017. augusztus 9., szerda




Egyre több kutató aggódik a világszerte érzékelhető folyamatokat nézve. Közel vagyunk az emberiséget kiirtó szuperbaktérium járványhoz?

Egyre veszélyesebb lehet a jövő az emberiségre nézve. Nem elég, hogy szemmel láthatóan minden elhal körülöttünk, ami felvetette nemrég a tudósok fejében azt, hogy talán a világ pusztulása evolúciósan programozva van, mindennek tetejében járványok frontján is igen aggasztó a helyzet.

Arról van szó ugyanis, hogy ausztrál tudósok végeztek egy alapos tanulmányt, mely alapján kimutatták, hogy az elmúlt 10 évben soha nem látott számú új influenzatörzs bukkant fel világszerte.

"Megvizsgáltuk az összes különféle madárinfluenza-törzset, azt, hogy mikor fejlődtek ki, mikor fertőztek meg embereket. Áttekintettük a halálozási adatokat, azt, hogy a vírus miként terjedt a népességben és felrajzoltuk a különböző vírusok keletkezésének időbeni térképét" – magyarázta Raina MacIntyre, a kutatás vezetője.

Rávilágítottak, hogy az első A vírushoz köthető nagy járvány az 1918-as spanyolnátha után jelent meg 40 évvel, és az időrend szerint esedékes lenn egy új, minden eddiginél nagyobb erejű járvány. Megnőtt a kockázata annak, hogy egy új madárinfluenza-törzs jelenik meg, amely képes világméretű járványt okozni az emberek körében.

Erről a WHO - Egészségügyi Világszervezet - is tud, de nem akarnak túlságosan nagy pánikot kelteni egyelőre.

Az okok nem ismertek, amik a mutációk mögött állnak. A tudományos szemlélet szerint mindez véletlenszerűség, egy biológiai "szerencsejáték", azonban egyre többen úgy gondolják, hogy a folyamatok nem véletlen zajlanak.

Arról nem beszélve, hogy akár egy influenzával keresztezett szuperbaktérium törzs is létrejöhet annak ellenére, hogy korábban ezt teljességgel lehetetlennek tartották.

Azt nem tudni, hogy az influenzavírus miért képes ily gyorsan változni, egyesek úgy vélik, hogy a klímaváltozás, a városiasodás, a mezőgazdasági gyakorlat állhat a háttérben. Ugyanakkor a tanulmány szerzői szerint ezek a tényezők nem változtak olyan gyors ütemben, ahogyan az új vírustörzsek keletkeztek.

Mi van, ha evolúciós a magyarázat, akárcsak a Földi élővilágban zajló jelenlegi kihalásra? Vagyis az emberi populáció elszaporodott, méghozzá túlságosan is, ezért a természet egyszerűen kompenzál, hogy az egyensúly fennmaradjon.

Talán az sem véletlen, hogy egyfajta evolúciós fékként a nyugati világban élő emberek spermiumszáma jelentősen zuhanni kezdtet. Ha ez a folyamat lezajlik keleten is, akkor az emberiség nagy része hamarosan meddővé válhat.

Ez a tényező pedig egy halálos és pusztító világjárvánnyal kombinálva szó szerint képes lenne megtizedelni az egész emberi populációt.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány járvány betegségek világjárvány kataklizma


Megtekintések száma: 167352





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet