Hatalmas anyahajót filmeztek a Nemzetközi űrállomás közelében?

2017. március 7., kedd




A NASA azonnal meg is szakította az élő adást.

Nem először fordul már elő az elmúlt egy-két évben, hogy a NASA élőben közvetítette az űrt, csak úgy, vagy azért, mert éppen űrsétát végeztek az űrhajósok.

Ennek az egész élő közvetítésnek PR értéke is, van, így népszerűsíti a NASA a törekvéseit, és érteti meg az emberekkel miért ennyire fontos a NASA támogatása.

Azonban rejtélyes módon többször előfordult már, hogy oda nem illő dolgok jelentek meg a háttérben, a bolygó atmoszférájához közel.

Ezek a valamik mindig fénylőek voltak, mintha a Nap fénye verődött volna vissza rajtuk, tehát feltehetően fémes anyagból voltak.

Sokszor az is előfordult, hogy ezek a távoli fénypontok megmozdultak, vagy irányt váltottak, kizárva az a lehetőséget, hogy űrszemétről legyen szó, vagy valamiféle űrtörmelékről.

A legtöbb ilyen esetben a NASA szinte kivétel nélkül mindig megszakította a műholdas adást, és nem láthattuk már ezeknek a tárgyaknak a mozgását.

Ekkor merült fel többekben az, hogy ezek a titokzatos, a videókon feltűnő tárgyak tényleg idegenek lehetnek, más magyarázat aligha van arra, hogy a NASA mindig akkor szakítja meg az élő adást, mikor ezek láthatóan feltűnnek a képernyőn.

Most is ez történt, amikoris néhány napja egy anyahajó méretű valami tűnt fel nem túl messze az atmoszféra külső részétől.

Hosszú, több kilométeres is lehet, de egyes becslések a több tíz kilométeres nagyságot is lehetségesnek tartják.

A rejtélyes szerkezet szivar alakú volt, ami eleve kizárja, hogy meteorit, vagy valamiféle űrtörmelék legyen, már csak a méretéből adódóan is.

Ha szerinted is idegen anyahajó látható a felvételen, és valamit elhallgat előlünk a NASA, akkor OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 54123





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet