Hátborzongató: a nő, aki transzállapotaiban ijesztő dolgokra volt képes

2017. május 2., kedd




Ő volt a világtörténelem valaha élt legnagyobb zenei médiuma, és ügye hatalmas port kavart.

Mrs Rosemary Brown londoni háziasszony az 1960-as évek egyik legismertebbé vált, és legnagyobb port kavart, úgynevezett zenei médiuma volt. Az egyszerű és zeneileg alapfokon művelt hölgy ugyanis különös transzállapotaiban elhunyt zeneszerzőkkel találkozott.

[dropcap]A[/dropcap] nő állítása szerint nem kisebb nevekkel találkozott, mint Liszt, Chopin, Schubert, Beethoven, Bach, Brahms, Schumann, Debussy, Grieg, Berlioz, Rachmaninov és Monteverdi.

A zeneszerzők „szellemei” Liszt Ferenc vezetésével Rosemary-nek zenéket „adtak át”, amit ő lekottázott, sőt zongoráján tőle szokatlan tehetséggel le is játszott.

A több mint négyszáz lejegyzett „túlvilági” szerzeményt, olyan neves zenei szakértők vizsgálták meg, mint például Leonard Bernstein, aki például azt nyilatkozta, hogy ha nem tudná, hogy a szerzők már halottak, a műveket nekik tulajdonítaná. A Philips cég a szerzeményekből a hetvenes években egyébként nagylemezt adott ki.

Rosemary egyébként saját médiumi tevékenységét természetesnek tekintette, ugyanis Liszt Ferenc, akivel a legszorosabb kapcsolatot tartotta, már gyermekkorában is párszor megjelent neki. A zeneszámok leírása szintén örömteli élményeket jelentett számára, ilyenkor úgy érezte, mintha a kezeit egy varázskesztyű vezetné, amit a jelenlévő zeneszerzők szelleme irányít.

Rosemary transzállapota szintén rendhagyó módon alakult ki, ugyanis többnyire fényes nappal, különösebb rituálék nélkül jutott egy könnyű révületbe, ami alig különbözött az éber tudatállapotától.

Miután a túlvilági szerzemények páratlan színvonala vitathatatlan volt, a korszak parapszichológiai kutatói Mrs. Brown-t alapos vizsgálatoknak vetették alá. Tenhaeff professzor, a hollandiai Utrecht egyetem parapszichológiai intézetének igazgatója úgy nyilatkozott, hogy Rosemary-nél semmilyen szokásosan abnormális pszichés folyamat nem észlelhető, így kizárható a kriptomnézia és a disszociált tudattevékenységek működése is.

Ez volt ugyanis az a két magyarázatkísérlet, amit a szkeptikus megfigyelők felvetettek, vagyis az első esetben rejtett, eltemetett emléknyomok aktivizálódására gyanakodtak, a második feltevés szerint pedig Mrs Brown-nál egy az agyában leválasztódott személyiség tehetsége eredményezte a zseniális művek születését.

A vizsgálatok ezeket a hipotéziseket nem igazolták, a túlvilági közvetítés lehetősége azonban a már korábbról ismert paradoxonokkal volt terhes. 

rosemary-brown-2

Ez változatlanul a pszi képességek szerepének a kizárhatatlanságából adódik, elméletileg ugyanis elképzelhető, hogy Rosemary tudata, az említett zeneszerzők múltbeli tudattartalmaiból merített telepatikusan.

Nyilvánvaló, hogy itt nem a valójában megszületett művek felidézéséről, hanem az illető zeneszerző esetleges terveinek múltba ható megérzéséről kellett szó legyen, ennél viszont egyszerűbbnek tűnik az eredeti spiritiszta magyarázat. 

rosemary-brown-3

Eszerint tudatunk és személyiségünk a testi halál után egy másik dimenzióban tovább él, sőt akár tovább alkot, ez a másik világ pedig a médiumok útján érhető el.

A Rosemary Brown által lejegyzett szerzemények eredetét illetően nem adhatunk megnyugtató választ, tény azonban, hogy személye annak a kreatív médiumitásnak vált az egyik kiemelkedő példaképévé, amelynek lényegét talán a jövő pszi kutatása fejti meg.

paranormál kísértet szellem szellemek túlvilág kísértetek


Megtekintések száma: 468014





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet