Hihetetlen dologra bukkantak egy londoni kriptában

2017. április 27., csütörtök




Egy átlagosnak induló felújításakor az építőmunkások zavarba ejtő felfedezést tettek.

A lambethi St Mary templom helyén álló Garden Museum felújításakor találtak rá az építőmunkások egy különleges, földalatti üregre, amibe aztán mikor beléptek teljesen elképedtek.

Egyszerre éreztek valamiféle hideg, a hátukon végigfutkosó érzést, és egyszerre valamiféle izgalmat is.

Az üregről nagyon hamar kiderült ugyanis az eredeti rendeltetése: legalább 30 bizarr koporsót rejtett.

Ez még nem minden. Ahogyan szétnéztek a munkások a koporsók között, félve a szellemektől, megpillantottak az egyik koporsón egy meseszép aranykoronát is.

Ekkor vált igazán bizarrá számukra ez az egész, és azonnal értesítették a hatóságokat, akik végül régészeket rendeltek ki a helyszínre.

Az emberi maradványok többsége az 1600-as évekből való a kormeghatározási vizsgálatok szerint.

Néhány koporsón névtáblát is találtak, az egyiken Richard Bancroft neve volt, aki 1604 és 1610 között töltötte be Cantebury érsekének tisztét, a másik John Moore maradványait rejti, aki 1783 és 1805 között volt az anglikán egyház vallási vezetője. Moore feleségének maradványait is megtalálták egy másik koporsóban.

A St Mary templom anyakönyve szerint három másik érseket is a kriptába temettek, köztük Frederick Cornwallist, aki 1768-1783 között volt érsek, Matthew Huttont (1757-1758) és Thomas Tenisont (1695-1715).

A Szent Mária templomot - St Mary - eredetileg valamikor a XI: században építették a Temze túloldalán, pontosan szemben a Westminster-apátsággal a canterburyi érsek londoni palotájának egyfajta szárnyépületként.

Az évszázadok során számos érsek és családja imádkozott itt, és döntött úgy, hogy itt temessék el – mondta Christopher Woodward, a múzeum igazgatója. A templom helyén az 1970-es években létesült a Garden Museum.

Itt találták meg a napokban ezeket a titokzatos koporsókat. Soha nem hitték volna, hogy még csak hasonlóra is fognak bukkanni.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen érdekesség történelem


Megtekintések száma: 45339





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet