Hihetetlen: új emberi szervet fedeztek fel!

2017. január 4., szerda




Szakértők nemrég jelentették be, hogy hivatalosan is egy eddig nem ismert emberi szervet sikerült azonosítaniuk.

Egészen abszurd, és egyben elképesztő, hogy a mai napig is vannak olyan felfedezetlen pontjai az emberi testnek, amelyet még nem ismerünk.

Az orvostudomány bár igen régóta kutatja, mi található a testünkben, és hogy az egyes szervek hogyan működnek, de még mindig tartogat meglepetéseket.

2010 elején már sejtették az orvosok és kutatók, hogy létezhet egy eddig ismeretlen emberi szerv, most azonban bebizonyosodott, hogy igazuk volt.

A The Lancet Gastroenterology & Hepatologyban megjelent új tanulmányban jelentették be hivatalosan is, hogy megtalálták és azonosították az új szervet.

Az új szerv neve bélfodor, ami latinul mesenterium. Ez a vékonybelet rögzít, és egyfajta hashártya kettőződés.

Elképesztő, de Leonardo da Vinci is leírta már a szervet, talán ennyire előre látta, és jó megfigyelő volt, de kutatók úgy gondolták, hogy a bélfodor különálló szervek sorozata, ami a beleket a hasfalhoz rögzíti.

A Limericki Egyetem kutatói komplex mikroszkóp segítségével megerősítették, hogy a mesenterium részei mind összekapcsolódnak egymással, és egyetlen teljes szerkezetet alkotnak.

Az elemzések többségét olyan vastagbeleken és vastagbéldarabokon végezték, melyeket korábban műtéten átesett betegekből távolítottak el.

2012 óta egyébként már úgy tanították az egyetemeken az orvostanhallgatóknak, hogy a bélfodor egy különálló szerv, azonban csak mostanra sikerült teljes mértékben megerősíteni a tényt.

Ezzel vált teljesen hivatalossá a bélfodor, mint különálló szerv felsorolása.

Az új eredményeket alátámasztó kutatás vezetője, Calvin Coffey szerint ez a szerv már tényleg régebb óta ismert volt ugyan, de sohasem lett elismerve szervként.

„Megállapítottuk az anatómiáját és a szerkezetét. A következő lépés a funkció pontos kiderítése lesz.” – állapította meg Coffey.

Sokak szerint azért is jelentős ez az új felfedezés, mert így talán egyes betegségek okára is rá lehetne jönni, hiszen akár a bélfodor belsejéből is indulhatnak különféle kórokozók el a szervezetbe.

Ha a bélfodor ab normálisan működik, az is okozhat különféle tünet együtteseket.

Az már bizonyos, hogy igen komoly és aktív szerepe van a szervnek, mivel rengeteg vérér, és mikroér fut benne.

tudomány egészség orvostudomány emberi test


Megtekintések száma: 82517





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet