Hipersebességgel száguldó ufót láttak Ausztrália felett?

2017. január 17., kedd




A rejtélyes tárgyat még a légi irányítás radarjai is érzékelték.

Egyre több észlelés világszerte

Az utóbbi hetekben egyre szaporodnak az idegenekkel, idegenek által irányított járművekkel kapcsolatos észlelések. Egyre több szemtanú számol be róla világszerte, mintha valamire készülnének.

A megnövekedett szám egyfajta hadműveletnek is betudható, vagy valamiféle kozmikus stratégiai lépésnek. Egyes ufó szakértők szerint közeleg a nap, amikor az idegenek végleg felfedik majd a kilétüket.

A NORAD egy titkos, 2016-ban kiszivárgott jelentése szerint ezek az űrhajók valóban nem emberi eredetűek, és az amerikai hadsereg több ízben is sort kerített úgynevezett "befogásokra", melyeknek keretében ezeket a szerkezeteket lelőtték, eltávolították a légkörből.

Hipersebességű ufó Ausztrália felett

Nemrég Ausztrália felett egy a tenger felől érkező, iszonyatos sebességgel száguldozó idegen űrhajót filmezhettek le.

Az eset különlegessége nem csak az, hogy sikerült ezt a valamit rögzíteni felvételen, hanem az is, hogy a légi irányítás radarjain is mérni tudták.

Az észlelt objektum több radaron is látható volt, és a többi objektumhoz képest hipersebességgel közlekedett.

Megbecsülve legalább több ezer kilométer per órás sebességet vett fel, és még az egyik város felett is látható volt.

Az idegen korong erősen fénylett, és a tenger felől érkezett, onnan, ahol egyetlen légi jármű sem tartózkodott akkor a légi irányítási adatok szerint.

A hatóságok hallgatnak

Természetesen azt mondani sem kell, hogy a hatóságok ebben az ügyben is mélyen hallgatnak, és nem tudni biztosra, hogy nem-e egy katonai technológia első tesztjét észlelhették a kontinens felett.

Azonban a hatóságok csendje alaposan rányomja a bélyegét erre az elméletre, valamint belső katonai források sem tudnak semmit arról, hogy teszteltek volna bármilyen titkos járművet a légtérben.

Nagyon is tudják, mi lehetett, de az a legjobb, ha közönyösen nem mondanak semmit, az emberek ugyanis alig hiszik már el a dolgokat, amiket mondanak nekik a tévékben, rádiókban.

Teljesen immunissá váltak a befogadható, valós információkra, éppen ez volt a terv. Ma már elérték azt, hogy hiába bújik meg az igazság a sorok között, az átlagember egyszerűen nem akar róla tudomást szerezni.

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés eltitkolt tények


Megtekintések száma: 100709





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet