Hologramszerű energiakisülést filmeztek le: a HAARP működés közben?

2021. június 16., szerda




Az érdekes felvétellel kapcsolatban csak egy biztos: nem a Nap fényét láthatjuk rajta...

Egy férfi rendkívül érdekes dolgot rögzített kamerájával az égen. Történetesen valamit, ami nem pusztán légköri jelenség. Legalábbis szerinte lehetnek rá más magyarázatok is.

Egy hatalmas, fénykitörés látható ugyanis a felhők között. Egy olyan, ami az elején mozog is, ahogyan "kinő" a felhők közül. Először azt hitte a férfi is, hogy talán a Nap fénye.

Amikor azonban jobban megvizsgálta, teljesen ledöbbent, mert egyértelműen látszott, hogy ez nem lehet a Nap ténye.

Sokkal inkább tűnik úgy, mintha egyfajta energia kivetülés lenne, vagy részecske kilökődés az ioinoszférából.

Éppen ezért vetődött fel többekben a videó kapcsán, hogy a HAARP műveleteihez lehet köze a dolognak. Annál is inkább mert több hasonló videó is készült, több száz kilométerrel távolabb is.

Nem mindegyik rögzített hasonló fényjelenséget. Az egyik videó valami még furcsább anomáliát mutat. A felhőkre lassan ráközelítenek, majd az egyik felhőnél valami hirtelen megváltozik.

Mintha valami hirtelen elhúzott volna, ami addig ott volt, vagy a tér egy része csavarodott volna meg, és esett volna át valamiféle torzuláson

Ezek mind a HAARP művei lennének? A szokatlan égi jelenségek ugyanis magyarázhatók lennének a HAARP ioinoszféra módosító kísérleteivel, melynek során olyan dolgoknak teszik ki a Föld atmoszféráját, mely a részecskék viselkedését is meg tudja változtatni.

Erről lenne szó? Vagy a Kék sugár hadművelet újabb tesztjeiről?

Persze lehetne akár ismeretlen légköri jelenség is. A kutatók egy része erre is nyitott, hiszen állításuk szerint számtalan olyan dolog lehet még az atmoszférában, amiről alig tudunk valamit...

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek összeesküvés haarp


Megtekintések száma: 94657





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet