Idegen bázis található a Holdon?

2016. november 7., hétfő




Újabb felvétel sokkolja a netet. és éleszti fel azokat a korábbi vitákat, miszerint a Holdon valóban létezhet, vagy létezhetett földönkívüli élet. Az egyik Holdfelszínről lőtt fotón jól látszik egy szabályos falakkal rendelkező komplexum képe.

Egy eddig ismeretlen, bizarr alakú objektumot – vagy inkább épület komplexumot – láthatunk a NASA által közzétett Holdfotók egyikén.

Mesterséges objektumok a NASA árnyékában

A felvételt a NASA Lunar Reconnaissance Orbiter kamerája rögzítette rutin felvétel készítés során, melynek az volt a célja többek közöz, hogy részletesebb képet kapjanak a Hold felszínéről.

Azzal azonban az amerikai űrügynökség sem számolt, hogy az egyik felvételen fel fog tűnni valami, ami miatt magyarázkodniuk kell majd.

A NASA-ról ugyanis az a hír járja, hogy módszeresen meghamisítják mind a Marsról mind a Holdról származó felvételek nagy részét.

Ezt több korábbi NASA alkalmazott is megerősítette, volt, aki abba a részlegbe tartozott bele, akik kifejezetten ezen fotók meghamisításával foglalkoztak.

Elmondása szerint a NASA arra utasította őket, hogy minden mesterségesnek látszó tárgyról készült felvételt semmisítsenek meg, vagy retusáljanak ki.

Idegen bázis a Holdon?

Időnként azonban kiszivárognak olyan infók, dokumentumok, vagy képek, melyek egyértelműen bizonyíthatják, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben, ráadásul letagadhatatlanok.

A most közzétett Holdfelszínről készült fénykép is ehhez hasonló, hiszen jól kivehető rajta egy nagyobb, szabályos falakkal rendelkező építmény, vagy struktúra.

Hogy pontosan mi lehet, azt senki sem tudja, de érdekes, hogy a szélek valóban szabályosak, és a sarkoknál derékszögek vannak. Mint tudjuk, a természet aligha dolgozik derékszögekkel, így a geológiai eredet egy az egyben ki is zárható.

A képhiba is kilőve, hiszen érdekes véletlen lenne, ha mindig az effajta dolgoknál hibásodna meg a kamera, ami addig folyamatosan hiba nélkül dolgozott.

Persze ennek ellenére vannak, akik szerint nem minden az, aminek látszik, és a komplexum valójában csak a fények és árnyékok játéka miatt látszik szabályosnak.

Azonban a jobb oldalon található derékszöget még ez sem képes megmagyarázni, valamint ha tényleg minden csak illúzió lenne, a Hold járásából következően egyes időszakokban más-más szögből vetülne oda a fény, ami azt jelentené, hogy máshogy néz ki.

Azonban számos Holdon készült fotón kivehető, hogy napszaktól, évszaktól függetlenül ezek az anomáliák ugyanúgy mesterségesnek látszanak.

Megfigyelő központ, vagy ősi templom

Ha valóban mesterséges eredetű a komplexum, már csak az a kérdés, hogy valójában mi lehet, és mi célt szolgált.

Sokan feltételezik, hogy a Hold egykoron lakott volt, és egy korábban ott élő majd talán kipusztuló – vagy a mélyűrbe tovább távozó – idegen civilizáció romjai hevernek égi kísérőnkön.

Ezek sok ezer éves dómok, csarnokok, templomok lehetnek, vagy ősi várak, melyeknek a romjai megmaradtak, és az űrből is észlelhetőek.

Más elképzelések szerint a Hold még ma is lakott, és valójában ezért nem ment vissza újra az ember a Holdra az elmúlt évtizedekben. A Hold ugyanis tele lehet idegen megfigyelő bázisokkal, és talán a képen látható komplexum is egy ilyen bázis.

Egyes szóbeszédek azt is említik, hogy a Hold talán egy óriási, mesterséges objektum, mivel a mérések szerint belül üreges, és egyes történelmi feljegyzések alapján arra lehet következtetni, hogy az ősi időkben még nem keringett a Föld körül semmi.

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés hold mesterséges hold holdbázis


Megtekintések száma: 49420





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet