Idegen civilizációk nyomai a Földön: ősi leszállópályák, monolitok nyomai az Antarktiszon

2022. január 3., hétfő




Ezek letagadhatatlan bizonyítékok: IDEGENEK látogatták a fajunkat a múltban!

A mai napig vitatott kérdés, hogy az emberiség történetében milyen szerepet játszottak az idegen civilizációk. A Life.hu most a rejtély nyomába eredt.

Néhány elmélet szerint soha nem voltunk egyedül, a technikai forradalmakat idegen lények "beavatkozásának" köszönhetjük, mások szerint viszont a kozmoszból érkező vendégekről szóló legendák a képzelet szüleményei.

Erich von Däniken svájci író nemcsak azt állítja, hogy az emberiség fejlődését egy másik civilizáció segítette, de elmélete szerint az idegenek mintegy beépültek a régi kultúrákba, és átadták azokat a tanításokat, amelyeket az adott társadalom - fejlettségének megfelelően - képes volt befogadni. Vagyis az idegenek - ahogy az állatvilágban is - alkalmazkodtak "vendéglátóik" értelmi képességeihez. 

A szerző szerint az ufók nem véletlenszerűen bukkantak fel, hanem a több ezer éven át tartó látogatásaik tervszerűek voltak: istenek által kigondolt és megvalósított stratégia volt ez.

Milyen bizonyítékok vannak?

Mindazok, akik számára az elmélet szimpatikus, rendkívül sok bizonyítékot találtak az ősi idegenek segítő jelenlétére, úgymint:

- megmagyarázhatatlan méretű szobrok, épületek, amelyek felépítésére - bár számos népszerű vélekedés van - az adott kor technikáját ismerve nincs földi magyarázat,

- idegen repülő szerkezetek (űrszekerek, tüzes kocsik, mennyei járművek) pontos leírásai, "tervrajzai", makettjei,

- magas színvonalú kőmegmunkálási technika,

- mondák, mesék, hitek és tradíciók - "furcsa istenek" és lények ábrázolása,

- pontos csillagászati ismeretek ősi kultúrákban.

Tudtad?

A Nazca-vonalakkalösszefüggésben a szerző igényesen próbálta feltárni a rejtélyt: Däniken magyarázata szerint a vonalak légi járművek leszállását segíthették elő. Az ősi "leszállópálya" csak a levegőből értelmezhető mindazok számára, akik annak idején (i. e. 200-ban) hasznát vehették, rendelkeztek aerodinamikai ismeretekkel és képesek voltak repülni.

Repülőgép aranyból, fából

Inka régészeti kutatások különös aranyszobrocskákat tártak fel a múlt században. A körülbelül kéthüvelyk hosszú tárgyak első ránézésre furcsa állatoknak tűntek, ám további vizsgálatokból kiderült, hogy a szobrocskák nem állatfigurák, hanem repülő járművek "makettjei". Amikor a kutatók elkészítették a szárnyasok másolatát, és rádió távirányítással tesztelték a mozgásukat, azok bonyolult fel- és leszállási manővereket is képesek voltak végrehajtani.

Egy másik feltárás is számos megválaszolatlan kérdést tartogatott a kutatók számára, akik egy fából készült tárgyra bukkantak Egyiptomban, 1898-ban. 

A különös figura i. e. 200-ban készülhetett. A régészek egészen egyszerűen "madár"-nak nevezték el a szobrot. Pár évtizeddel később, amikor a szobrocska újra a figyelem középpontjába került, és dr. Khalil Messiha, az ókori tárgyak szakértője és kollégái megvizsgálták azt, észrevették, hogy a tárgynak fejlett aerodinamikai paraméterei vannak, és íves szárnya a repülést segíti elő.

A tudósok szerint az ősi kőmegmunkálási technikák is bizonyítékok az idegen civilizációk létezésére. Különösen, ha hatalmas méretű kövekről van szó, amelyek esetében már a tömbök szállítása is kérdéseket vet fel (pl. Stonehenge), vagy ha olyan kemény, emberi kézzel, kézi szerszámokkal meg nem munkálható kövekről van szó, mint amilyen a Puma Punku.

A Puma Punku - ami egy óriási, gyönyörűen kifaragott kőszerkezet neve - Bolívia területén helyezkedik el, és a ma ismert legrégebbi kőépítmény a Földön - kb. 12-14 ezer évvel ezelőtt készülhetett, bár vannak tudósok, akik vitatkoznak ezzel a számítással. A kutatók szerint egy sok ezer évvel ezelőtt élt népcsoport az akkori technológiával képtelen lett volna egy ilyen jellegű munka elvégzésére.

A Puma Punka anyaga gránit és diorit, megmunkálásához ma is gyémántvágóra lenne szükség. A kövek súlya is meglepetést okozott: egyenként 800 tonnát nyomnak, amelyeket mozgatni, emelni kellett, és kérdés, hogy milyen eszközzel tudta az akkori ember megemelni azokat, ráadásul a kövek illesztése is pontos mérnöki munkára utal.

Az észak-afrikai dogon törzs tagjai máig tradicionális módon kecsketartásból és csekély gabonatermelésből tartják fenn magukat. Eredetmondájuk mégis meglepő elemeket tartalmaz. Hagyományaik szerint őseiket a Szíriusz csillagrendszerből érkezett idegenek segítették kultúrájuk megteremtésében. 

A lakóhelyük sziklái között található barlangban, sziklába vésve meg is őrizték e különös látogatások emlékét, továbbá elképesztően pontos csillagászati ismeretek birtokában vannak törzsük kiválasztottjai. Hiedelemviláguk középpontjában a Szíriusz áll.

A barlangrajzokon látható tojás alakú ellipszisről állítják, hogy az "keringési pálya" és az ellipszisen pontosan oda helyezik a Szíriuszt, ahol az valójában található. Szigui nevű ünnepük a Szíriusz és társcsillagának keringési idejéhez kötődik: 50 évente kerül sor a hatalmas ünnepségre.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek ősi idegenek tiltott régészet


Megtekintések száma: 109675





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet