Idegen elrablások - Travis Walton rejtélyes esete

2016. április 19., kedd




Az adatgyűjtőként dolgozó Travis Waltont 1975 november 5-én rabolták el az idegenek az arizonai Apache-Sitgreaves Nemzeti Parkban. Walton 5 nappal később került elő sokkos állapotban, űrlényekről, meg egy repülő csészealjról hadoválva.

Több hírhedt eset hozható kapcsolatba az idegenek tevékenységével az elmúlt évtizedekből. napjainkban megszaporodtak az idegen elrablásokról szóló esetek, talán nem véletlenül. Valami talán készülődik ellenünk, titokban megmozdultak a bábuk a sakktáblán.

Trójai faló hadművelet

Sokan vélik úgy, hogy az idegenek azért rabolnak el embereket, hogy olyan genetikai kódokat ültessenek beléjük, mely részben a saját genetikai kódjukat is tartalmazza. Ezáltal ezek az emberek kiválasztottakká válnak, és immunisabbak lesznek a betegségekre, és egyéb biológiai katasztrófákra.

idegen-elrablas-4

Az új X-akták sorozat egyik epizódja is éppen ezt az elméletet dolgozta fel.

Az idegenek célja ezzel az, hogyha eljön az idő, akkor pillanatok alatt kipusztítható legyen az emberiség egy jól irányzott járvánnyal vagy vírussal.

A kataklizmát csak a különleges genetikai kóddal rendelkező, idegen DNS-sel befecskendezett lakosság éli majd túl, így a földönkívüliekkel benépesítve a bolygót.

A kiválasztott félig ember félig idegen hibridek már közöttünk járnak, trójai falóként várják, hogy eljöjjön az idő. Mindezt úgy, hogy még ők maguk sem tudnak róla, csupán csak az elrablásuk élményei élnek bennük.

mesterseges-dns

Az idegen elrablásokat már évtizedek óta csinálják, és a folyamat lassan a végéhez érkezik. Az elmúlt évtizedekben számtalan olyan esettel találkozhattunk a sajtón keresztül, melyek aztán világhírűvé váltak.

Travis Walton elrablása

Travis Walton amerikai adatgyűjtő sohasem gondolta volna, hogy egy napon idegenek fogják elrabolni. 1975 november 5-én gyanútlanul kalandozott el az Apache-Sitgreaces Nemzeti Parkba egy. Azonban ezután nyomtalanul eltűnt, és nem látták többet.

A Nemzeti Parkban dolgozott, és egy csapat élének vezetője volt, amolyan erdészként járták a vidéket. Azonban mikor alkonyodni kezdett, hat óra környékén

travis-walton-idegen-elrablasa Korabeli újságcikk az esetről.

Travis és társai egy teherautóval tartottak vissza a munkából, amikoris egy pirosan fénylő valamit vettek észre az közeli fák között.

Először azt hitték, hogy talán egy bozóttűz, ezért rögtön oda is siettek. Amikor leparkoltak a teherautóval, kiszálltak, és megpillantották, ami ott lebegett a fák szegélyezte mező felett, teljesen elképedtek.

Egy óriási, korong alakú tárgy állt egy helyben, miközben pulzáló hangokat bocsátott ki magából.

Walton egy váratlan pillanatban, hogy közelebbről meg tudja vizsgálni az objektumot, elkezdett a lebegő ufó felé rohanni. Ekkor egy éles fénysugarat lőtt ki az űrhajó, ami a földre terítette, majd a levegőbe emelte Travist.

ufo-erdo-felett

A többiek annyira megriadtak a látottakon, hogy saját életüket féltve nyomban a teherautóba pattantak, majd barátjukat hátrahagyva eliszkoltak a helyszínről.

A távolból még látták, hogy egy hatalmas villanás látszik a fák között, majd a korong alakú tárgy kilőtt az égbe, és eltűnt a felhők között.

Travis nyomát másnap sem találták, sőt, napokig nem lehetett tudni hol van, mintha elnyelte volna a Föld.

idegen-elrablas

A helyi seriff nyomozást is elrendelt az ügyben, ugyanis gyilkosságot sejtettek a háttérben. Travis kollégáit hazugságvizsgálatnak vetették alá az incidens miatt, és gyanúsítottként tekintettek rájuk az ügy során,

azonban meglepő módon a hazugságvizsgálat eredményei negatívak lettek. Még akkor is, mikor a korong alakú repülő tárgyról, és a belőle kilövellő fehér fényről meséltek.

A seriff egyszerűen nem tudta kikezdeni a történetüket, mert nem lehetett összezavarni őket. Szemmel láthatóan a színtiszta igazat vallották.

Rejtélyes újra felbukkanás

Travis Walton hat nappal az incidens után aztán váratlanul előkerült. Senki sem tudta hol járt, és a dologban az volt a különös, hogy ezt pontosan még ő maga sem tudta megmondani. Csak hebegett-habogott, és egy olyan utazásról hadovált, amit szinte senki sem hitt el neki.

Állítása szerint ugyanis egy hatalmas űrhajó fedélzetén utazott az elmúlt napokban. Az idegenekkel is találkozott, akik nem mutatkoztak barátságosnak, és különféle kísérleteket hajtottak végre rajta.

idegen-elrablas-2

A lények szürkék voltak, alacsonyak, hatalmas fejjel és szemekkel. Szájuk egyszer sem mozdult meg, mintha telepatikus módon kommunikáltak volna vele, a gondolataiban kutakodtak anélkül, hogy ő bármit is tehetett volna.

Látott néhány más fajú földönkívülit is a hajón. Ezek a lények magasak voltak, közel 3-4 méter magasak, izmos testfelépítésűek, és hosszú hajat viseltek.

Minden lény piros ruhát viselt, mely világított is rajtuk. nagy valószínűséggel ezt a fénylő ruhát láthatta meg kollégáival az éjszakában azon a végzetes november ötödikei estén.

idegenek-a-kukoricasban

Hogy mi az igazság az elrablással kapcsolatban? Nos, a történet elmesélése, és a kollégák vallomásai alapján később többen hinni kezdtek a férfinek, aki élete hátralévő részében egyszer sem tántorodott el igazától, és állítja: aznap éjszaka valóban elrabolták őt a földönkívüliek.

ufó ufók idegenek idgeen idegen erlablás


Megtekintések száma: 5023





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet