Idegen lény koponyáját találták meg Peruban?

2017. április 13., csütörtök




Megdöbbentő ősi lelet az idegenek létének bizonyítéka?

Egy mumifikálódott, majd félig-meddig megkövesedett koponyát és nyakcsigolyát találtak Peruban. A koponya egészen különleges volt, ugyanis hosszúkás volt.

A koponyát azonnal vizsgálatoknak vetetté alá, és a méreteiből, és az egyéb adatokból kapott eredmények alapján azt derítették ki, hogy feltehetően egy újszülött koponyája lehetett.

Azonban a szokatlan fejforma, és a nyakcsigolya hossza is arra utal, hogy ez a csontváz talán nem is egy emberé, hanem egy földönkívüli lényé.

Senki sem tudja, hogy mi lehet az igazság, bár DNS-t ég nem vizsgáltak, de ha ki is mutatja az emberi mivoltot, elképzelhető, hogy egyfajta ember-idegen hibrid lehetett - legalábbis a paleoasztronautika hívei szerint.

Annyi bizonyos, hogy a lelet egyes jellegzetességei alapján nem zárható ki, hogy a Paracas-kultúrához tartozhatott, hogy legalábbis köze lehetett hozzá.

A Paracas-kultúra az i. e. 8. században Peru délnyugati partvidékén alakult ki.

A legtöbb információt a Paracas-kultúra embereinek életéről a nagy kiterjedésű Holtak városa (Paracas Necropolis) régészeti feltárásából nyerték, amelyet 1950-ben a perui régész, Julio Tello fedezett fel. A nekropoliszban találtak olyan sírt, amely 40 múmiát is tartalmazott.

Sokak véleménye szerint a nagy sírkamrák egy-egy család vagy klán tulajdonát képezték, s ide helyezték őseiket több generáción keresztül. Mindegyik múmia zsinórral volt rögzítve és több rétegű kelmébe csomagolva.

Sok teória van arról, hogy a kultúra idegen lényekkel állhatott kapcsolatban.

A Paracas-kultúra emberei alkalmazták az „agysebészet” egy kezdetleges formáját, a koponyalékelést, ami megdöbbentően fejlett technika volt akkoriban, ezért is vélik úgy sokan, hogy ősi technológia, és tudás állt a rendelkezésükre.

Az elnyújtott koponyára különféle elméletek láttak napvilágot: talán valóban egy idegen lény koponyájáról van szó, de az is lehet, hogy egyfajta hibrid lehetett, ami emberi DNS-sel rendelkezett, de földönkívüli vonásokkal.

Egy másik, földhözragadtabb elképzelés szerint A Paracas-kultúra egyes tagjai eldeformálták a koponyájukat az életük során szándékosan.

Ráadásul vannak árulkodó jelek, melyekre nem kaptunk magyarázatot. A fej miért nehezebb jóval, mint egy átlagos FELNŐTT emberi koponya?

Az újszülöttek miért volt élénk vörös haja fekete helyett? Ne feledjük, újszülöttről beszélünk.

A nagy kérdés továbbra is az, hogy mindezen furcsaságok ellenére egy elveszett kultúra furcsa mementója, vagy egy földönkívüli maradványa?

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés elveszett civilizáció elveszett idegen civilizációk


Megtekintések száma: 224987





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet