Idegen objektumok, vagy titkos kísérletek folynak a Nellis légi bázison?

2016. december 12., hétfő




Állítólag az idegenek által ihletett álcázó rendszer tökéletesítésén dolgoznak a Nellis légi bázison, és különféle kísérletek folynak éjszakánként a bázis feletti légtérben.

Titokzatos fények a Nellis légi bázis felett

A Nellis Légierő Bázisának rejtélye egyre többek érdeklődését kelti fel. A bázis körül újabban ugyanis szokatlan jelenségeket vesznek észre, és tapasztalnak a helyiek.

A helyiek elmondása szerint a bázis felett igen gyakran látni különös fényeket. Ez korábban nem volt jellemző, és a fények természete is szokatlan dolgokról árulkodik. Persze mit is várnánk egy titkos légi bázistól, mint azt, hogy időnként légi járművek szállnak fel, és le.

A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Az itt időnként főleg az éjszaka levegőbe emelkedő tárgyak mindennek tűnnek, csak Földi járműveknek nem.

Tényleg titkos katonai technológián dolgoznak a bázison, melyet az idegenek által Roswellnél megtalált álcázó rendszer tanulmányozása ihletet évtizedekkel ezelőtt?

Roswellig nyúlnak vissza a szálak

A legtöbben úgy vélik, hogy a bázison folyó dolgok nem most kezdődtek, és ezek a dolgok több évtizedes előzményekre tekintenek vissza.

Ezeket még egyes belső források is megerősítik. Arról van szó ugyanis, hogy a Nellis bázis kapcsolatban állhat nem csak a híres 51-es körzettel, hanem még a több évtizede történt roswell-i eseményekkel.

Mint ismeretes Roswellben 1947-ben egy idegenek által épített űrhajó zuhant le. A korong alakú tárgy egy farmon csapódott be, ahol később a kormány titkos műveleti egysége még testeket is talált.

Bár az idegenek mindegyike halott volt, vagy idővel elhalálozott, a lezuhant csészealj darabjait az 51-es körzetbe szállítva képesek voltak a műszaki zsenik, és mérnökök rekonstruálni az egyes alkatrészeket a műszaki jellegzetességek tanulmányozásával.

Idegen technológia emberi kézben

Rengeteg teória szerint az emberiség a Roswellnél lezuhant idegeneknek köszönheti a legutóbbi 20 év nagy technológiai vívmányait.

Nem a tudomány és technika forradalma indította be a fejlődésünket, hanem az, hogy különleges alkatrészekre bukkantak rá a roncs helyszínén, melyek tanulmányozása rengeteg technológiai megoldást és ötletet adott a mérnököknek.

Egy forrás szerint olyan dolgok, és összefüggések döbbentették le az embereket az 51-es körzetben, melyek eszébe sem jutottak volna a mérnököknek. Szerintük, ha nem lett volna a roswell-i idegen csészealj roncsa, és az általa hordozott technika, akkor csak a 2020-as években lett volna lehetőségünk kezünkbe venni az első mobiltelefonokat.

A bázis fényei

A Nellis bázison tapasztalt fénye nagy része különös, és szokatlanul viselkedik. Egyrészt olyan manővereket visznek véghez, amiket nem szoktunk meg a földi építésű légi járművektől, másrészt nincs is rajtuk a repülőkön megszokott piros-fehér jelzés.

Az azonosítatlan gömbök erős fehér fényt bocsátanak ki magukból kizárólag, és időnként nyomtalanul eltűnnek, majd újra előkerülnek.

Egy korábban a bázison dolgozó katona szerint titkos katonai kísérletek folynak éjszakánként a bázison, melynek keretében egy ismeretlen technológiát tesztelnek.

Egy olyan megoldást, amiről a helyi mérnököknek fogalma sincs, és nem is nagyon értik a működését, ennek ellenére egy felsőbb illetőség hatására tesztelniük kell ezeket a szerkezeteket.

Hogy ezek az eszközök pontosan hogyan nézhetnek ki, és hogy ezeket az 51-es körzetből szállították-e a bázisra, vagy máshonnan, azt nem tudni. De abban nagyon sokan bizonyosak, hogy nem emberkéz alkotta objektumok lebegnek a bázis felett.

ufó ufók összeesküvés titkos katonai kísérletek roswell


Megtekintések száma: 16976





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet