Idegen szerkezet landolt Szaúd-Arábiában

2017. január 15., vasárnap




Vajon egy idegen űrhajó landolt a homokos dűnék között, vagy egy titkos katonai technológia?

Elképesztően részletes, kevésbé homályos felvétel került elő, melyen egy titokzatos, fémes burkolattal ellátott repülő szerkezet tűnik fel.

A korong alakú tárgy a szemtanúk állítása szerint a homokos dűnék között landolt, majd ott áll mozdulatlanul, míg végül újra el nem tűnt a levegőben.

Senki sem tudja, hogy pontosan mi lehetett, de az jól kitűnik a videóból, hogy olyan technológia hajtotta, melyet nem alkalmaznak ma a repüléstudományban. Legalábbis egyes szakértők erre következtettek.

Titkos katonai technológia?

Mások úgy vélik, hogy talán egy titkos katonai technológiáról lehet szó, melyet egy speciális, titkos repülés keretében teszteltek.

Egyfajta zéró emissziós hajtómű végső tesztje lehetett egy tesztrepülés keretében. Egy olyan nullponti energia hajtóművel működő korong, melyhez hasonló egyelőre nem létezik, legalábbis hivatalosan.

A helyiek elmondása szerint a katonaság egyre több furcsa eszközt tesztel mostanában, és igen gyakran látni a levegőbe emelkedni különféle tárgyakat, melyek hatalmas fényt bocsátanak ki.

Idegen űrhajó

Mások viszont úgy vélik, hogy a felvételen nem más látható, mint egy földönkívüliek által irányított kozmikus korong.

A korong alakú tárgyon kifejezetten látszik hogy tipikusan az idegen erablásokról szóló beszámolók alapján leírt korongokra hasonlít.

Ha jól megnézzük, azt is láthatjuk, hogy a diszkosz fémes belsejéből egy panel nyílik, és vezet le a talajra.

Embereket, humanoidokat azonban nem látni a szerkezet körül, noha attól még jelen lehettek.

Mások viszont éppen ellenkezőleg vélik: szerintük látható ott egy a szerkezet előtt álló alak, mely szemmel láthatóan magasabb 2 méternél is, és nagyon vékony.

A videóban látható, amint a korong felszáll, majd nagysebességgel kilő a sztratoszférába, és végleg eltűnik a látómezőből.

A nagy kérdés természetesen az, hogy mit is látni valójában a felvételen. Titkos katonai technológiát, vagy egy idegen világokból érkezett kozmikus korongot, és annak utasait?

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 109686





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet