Idegen űrhajók fekete dobozai lehetnek Gizai Nagy piramis közelében felfedezett hatalmas fekete gránittömbök

2017. január 2., hétfő




A különleges gránitból készült fekete tömbök legalább 100 tonnásak, és úgy gondolják róluk, hogy több ezer évvel ezelőtt készülhettek egy modern, lézeres technológia segítségével.

24 rejtélyes fekete gránittömb

Több évtizeddel ezelőtt bukkantak rá 24 darab, hatalmas fekete gránittömbre, melyek mértani pontossággal lettek elkészítve, és az előzetes becslések szerint több ezer évesek.

Úgy néznek ki, mintha ősi, idegenektől származó fekete dobozok lennének.

És talán az igazság sem áll túl távol ettől a teóriától, ugyanis annyira tökéletesek mértanilag, hogy valóságos rejtély, hogyan volt erre lehetőség abban a korban, amikor elkészültek.

Ezek a tömbök egyenként 100 tonnás súlyúak, és mindegyiket a Gizai Nagy piramis közelében fedezték fel.

A kő megmunkálásának művészetét a legmagasabb fokon ismerhette az, aki ezeket megalkotta, de még úgy sem lett volna lehetősége ennyire tökéletes "dobozokat" készíteni.

Ezért a paleoasztronautika hívői szerint egyértelmű bizonyítékként szolgálnak arra vonatkozóan, hogy idegen technológiával alkothatták őket.

Ősi lézeres, vagy nanotechnológia

Ez Egyiptomban talált leletek újra felvetették azokat a vitákat, ami ősi nanotechnológiáról, és lézeres eljárásokról beszél az ókorban.

Az egyiptomiak hatalmas piramisokat emeltek, precíz falakat, mértanilag és csillagászatilag pontos alaprajzokat és monolitokat alkottak.

Máig rejtély, hogy például a Dogon-törzsnek honnan volt információja azokról a csillagászati összefüggésekről, melyekre a modern ember csak az 1900-as évek után tett szert.

Az ókori Egyiptomban képesek voltak a követ úgy munkálni, mintha csak vaj lenne, és ehhez egy különleges, nem Földinek tűnő technológia állt rendelkezésre.

Annyi szinte bizonyos, hogy ez a technológia nem használt fel sem elektromosságot, sem semmiféle fosszilis energiahordozót.

Lényegében a mai napig rejtély, hogy pontosan hogyan és miként működött ez a valami. Még arra sincs egységes elmélet, hogy egyáltalán egy eszközről volt-e szó, vagy egy komplexebb szerkezetről, esetleg egy eljárást takart ez az ősi titkos technológia.

Idegen fekete dobozok lehetnek

Többféle elmélet született arról, hogy mik is lehetnek ezek a hatalmas tömbök. Az egyik elmélet szerint ezek idegenek ősi fekete dobozai, melyek a minket látogató idegen faj űrhajóinak belsejéből származik.

Egy titkos kód, vagy egy kulcs nyitja a bonyolult zárszerkezetet, mely nem is látható rajta, mivel szándékosan masszív tömböknek vannak álcázva, hogy kibírják a bennük tárolt információk évmilliárdokon át bármiféle sérülés nélkül.

Egy másik elképzelés szerint ez az idegenek ajándéka, és az ősi tudáshoz kapcsolódó információk bújnak meg ezekben.

Az egészen biztos, hogy óriási szerepük lehetett, hiszen egyrészt közel találták meg őket a Gizai Nagy piramishoz, másrészt eleve elrejtették őket, tehát nem biztos, hogy azt akarták, hogy ezeket a tömböket valaha bárki is megtalálja.

rejtély rejtélyek ufó ufók idegen idegenek ősi idegenek ősi tudás egyiptom ősi civilizáció


Megtekintések száma: 62722





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet