Idegen vércsoporttal rendelkező faj él velünk a Földön?

2023. március 9., csütörtök




A kutatók megrázó felfedezést tettek!

Lehet, hogy ez mindne idők legnagyobb biológiai felfedezése. Az emberi test ugyanis olyan vgéső titkot rejthet, ami zavarba ejti majd az egész világot. A tudósok már most is zavarban vannak.

Biológusok és genetikusok régóta vizsgálják az RH negatív vércsoportú embereket.

Ez a vércsoport ugyanis különleges, mert szinte a semmiből bukkant elő a fajunk fejlődése során, és viszonylag elszeparáltan egy másik evolúciós idővonalat járt be, ami páratlan a maga nemében.

A történelem ugyanis a vérünkben él, és a "vérvonalak" sokat elárulnak rólunk.

Az emberek négy általános vércsoporttal rendelkeznek: A, B, AB és 0; ami a sejtekben található fehérjékből származó besorolás, melyeket alapvetően úgy terveztek, hogy felvegyék a harcot a baktériumok és a vírusok ellen az emberi szervezetben.

Hogy az Rh negatív vér csak egy mutáció vagy sem, már sok vitát okozott a kutatók körében. Ha ez egy mutáció volt, akkor miért van az, hogy az Rh negatív vérrel rendelkező emberek között akad, aki extra csigolyával rendelkezik? 

Ez, ahogy a vércsoportot magyarázzák tudományosan, csak egy "mutáció."

Azonban a kutatók szerint ennél többről lehet szó a legújabb eredmények alapján.

A az emberiség egy közös afrikai ősből fejlődött volna ki, ahogy az elméletek állítják, akkor mindenki vérének összeegyeztethetőnek kellene lennie, de sajnos nem ez a helyzet. 

Ez számos kérdést vet fel, melyet a tudomány egymaga nem volt képes teljes mértékben megválaszolni. Honnan származik az Rh negatív vér? Miért van az, hogy egy Rh negatív anya szervezete, aki Rh pozitív gyermeket hordoz, megpróbálja elutasítani a saját utódját?

Ez egy olyan biológiai rejtély, melyet a mai napig fejtegetnek.

Egyes elképzelések szerint nem kizárt, hogy az RH negatív emberek valójában földönkívüli vércsoporttal rendelkeznek.

Ez azt jelenti, hogy eza vércsoport valahogyan máshogy alakult ki, talán mesterségesen hozták létre a Földön.

Magasan fejlett civilizációk léteztek előttünk a Földön, melyeket néhány nagyobb globális katasztrófa pusztított el, ahogy rejtélyes módon számos történelmi utalás is bizonyítja.

Minden kihalt faj helyére egy másik került néhány kiválasztottal, akik rendelkeztek az elmúlt fajok emlékeivel és szent tudásával.

Hiúságunkban azonban azt gondoljuk, hogy felfedeztünk néhány nagy tudományos és technológiai igazságot, de valójában csak most kezdjük újra megismerni az eltűnt civilizációk mély bölcsességét

A múltunk egy olyan ködbe burkolózik, melyen még soha nem mertünk igazán áthatolni. pedig a nagy igazságok valójában ott rejtőznek ebben a sűrű ködben...

OSZD MEG másokkal is!

tudomány rejtély érdekes hihetetlen rejtélyek érdekesség


Megtekintések száma: 129174





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet