Idegenek kitenyésztett afaja vagyunk? Ősi genetikai kísérlet bizonyítékai?

2023. július 10., hétfő




Szándékosan tartják amnéziában az emebriséget: megdöbbentő információk a fajunk múltjáról!

Valamennyi ebbe az idővonalba nem illő leletet pedig vagy eltüntetnek, vagy nem beszélnek róla, szélsőséges esetben pedig megsemmisítenek.

Eleve egyre több történész veti fel, hogy léteznek elhazudott évszázadok, és valójában néhány száz évvel korábban van, mint amit ma írunk, de ez a kisebbik gond.

A nagyobb gond az, hogy az emberiséget egy titkos érdekcsoport folyamatosan egy mesterséges amnéziában tartja. 

Nem tudhatjuk meg ugyanis, hogy mi a fajunk valódi, végső eredete, sem azt, hogyan jutottunk el az evolúciós fejlődésben idáig.

A fajunk eredete ugyanis sokkal régebbre nyúlik vissza a sejtések szerint, mint az ember kialakult, legalábbis a történelemkönyvek szerint.

Olyan régészeti leletek kerültek elő az elmúlt évtizedekben, melyek sem térben sem pedig időben nem passzolnak a történelemtudósok által elmondottakba.

Az emberi faj kialakulása előttről származó csiszolt balták és kőeszközök, a társadalom kialakulása előtti piramisok és városok, vagy épp a dinoszauruszok idejét is megelőző zárványokban ragadt emberi lábnyomok.

Ezek mind olyan kérdéseket feszegetnek, melyekre nincs kész válaszuk a mainstream régészet vaskalapos tudósainak.

A legtöbben úgy vélik, hogy azt az alapigazságot titkolják mindenki elől, hogy az emberi faj egy mesterséges teremtés eredménye, de nem isten művei vagyunk, hanem egy idegen földönkívüli fajé.

Ősi genetikai kísérlet termékei vagyunk, a Föld kitenyésztett telepesei.

Ez azonban felvetné az istenek többes számban való létezését, és a Vatikán, az egyház létjogosultságát, valamint azt, hogy mi végre létezünk, és hogyha van teremtő, akkor vajon másokat is a saját képmására teremtett-e.

Hitéleti válsággal nézne szembe a vallás az egész glóbuszon.

Az emberi faj ugyanis soha nem tudhatja meg, hogy honnan is ered.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek ősi idegenek


Megtekintések száma: 216285





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet