Idegenek teleportációját kapták lencsevégre? Ez meg mi a fene? - videó

2021. február 24., szerda




A Brazíliában készített felvételen egy szokatlan jelenség zajlik le, melyre ne találtak magyarázatot.

A nemrég, március 17-én készített felvételen, melyet Brazíliában készítettek, egy ezredmásodpercre feltűnik valami, amire nincs ésszerű, vagy logikus magyarázat.

Bármi lehet ugyanis az a különös fénycsóva, mely láthatóan egy tölcsérszerű alakban végződik, és a másodperc tört része alatt el is tűnik, hatalmas szikrák közepette.

Olyan, mintha valamiféle óriási energia kisülés keletkezett volna a légkörben, alulról felfelé indulva.

Korábban már több ufó kutató is felvetette azt, hogy az idegenek különböző térportálokon át közlekednek, és így képesek eltűnni, majd újra felbukkanni, kijátszva a Földi radarrendszereket.

Az ilyen portálok működését már régóta feltételezik. Az ugyanis nagyon feltűnő, hogy az idegen járművek a semmiből bukkannak fel. Állítólag az Antarktisz felett egy hatalmas, rejtett portál húzódik, több négyzetkilométeren keresztül.

Ezen a portálon át idegen repülő csészealjak százai lépnek be, és lépnek ki a légterünkből nap mint nap, anélkül, hogy bárki észrevenné őket.

Talán a felvételen látható anomálisa is egy ilyen térkapu, vagy portál?

megmagyarázhatatlan ufó ufók idegen idegenek összeesküvés teleportáció térkapu


Megtekintések száma: 141530





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet