Időutazás – 27 éve lefagyasztott embrióból született kislány

2020. december 4., péntek




Rekordhosszú ideig, 27 évig lefagyasztott embrióból született egészséges gyerek októberben az Egyesült Államokban.

A kislány, Molly Gibson embrióját 1992 októberében fagyasztották le. 2020 februárjáig várt a mesterséges beültetésre, amikor a Tennessee-ben élő Tina és Ben Gibson örökbe fogadták.

A BBC cikke szerint Molly testvére, Emma rekordját döntötte meg, akinek embrióját szintén lefagyasztva tartották.

Gibsonék majdnem öt évig próbálkoztak a gyerekvállalással, amikor a médiából értesültek arról, hogy embriót is örökbe lehet fogadni.

A 29 éves Tina Gibson általános iskolai tanár, 36 éves férje pedig kiberbiztonsági elemző. A házaspár az Országos Embrióadományozási Központhoz (NEDC), egy knoxville-i keresztény nonprofit szervezethez fordult. Ők olyan fagyasztott embriókat tárolnak, amelyeket lombikprogramban résztvevő szülők adományoztak.

A Gibsonékhoz hasonló családok a szervezet segítségével embriót fogadhatnak örökbe, és így születhet meg genetikailag velük rokonságban nem álló gyermekük. 

Az Egyesült Államokban a NEDC adatai szerint jelenleg mintegy egymillió fagyasztott emberi embriót tárolnak.

Mark Mellinger, a NEDC marketing- és fejlesztési igazgatója a BBC-nek elmondta: a hozzájuk forduló családok 95 százaléka valamilyen termékenységi problémával küzd. Mint hozzáfűzte, megtiszteltetésnek érzi, hogy segíthet ezeknek a családoknak.

Emma szintén Gibsonék gyermeke, Tina Gibson az embrió örökbefogadása után 2017-ben adott életet a kislánynak.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 17003





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet