Időutazás? Egy ősi amerikai festményen valami nagyon furcsa dolog tűnik fel!

2023. július 13., csütörtök




Zavarba ejti nem csak a történészeket de a szakembereket is.

Egy 1930-ból származó ősi amerikai festményen valami szokatlan dolog tűnik fel. Egy olyan tárgyat tart ugyanis az egyik alak a kezében, mely kísértetiesen emlékeztet egy mobiltelefonra.

A festmény maga szintén érdekes jelenetet ábrázol, és ebben a kontextusban az igazán furcsa: egy 17. századi találkozást örökít meg a telepesek és az őslakosok között.

A festmény eredetileg az angolokat ábrázolja, amint Massachusettsben először találkoznak, konfrontálódnak egymással. A szóban forgó törzsi - azaz indián - alak kezében látható tárgy valóban olyan, mintha egy mobiltelefon lenne.

Olyan, mintha fekete lenne, szürkés, vagy világosabb kerettel.

Sokak szerint a figura kezének tartása is egy az egyben azt sugallja, hogy mobiltelefonról van szó, noha teljesen logikus, hogy abban az időben - ne feledjük, a 17. századról beszélünk - messze nem létezett még.

Nagyon sokan éppen ezen bizarr furcsaság miatt időutazást sejtenek a kép eredete mögött.

Vannak, akik abszolút nem tudnak rá magyarázatot találni, de ha valóban egy mobiltelefon látható rajta, akkor az bizonyíthatja, hogy az ember a jövőből képes volt visszamenni a múltba, néhol megváltoztatva azt.

A történészek közül persze sokan nem értenek ezzel egyet.

Vannak, akik szerint nem másról van szó, mint egy egyszerű tükörről, vagy egy vasból készül pengéről. Sőt, egyes teóriák szerint akár egy korabeli Biblia is lehet.

Az időutazó elmélet azonban mindezek ellenére is nagyon népszerű, és futótűzként terjedt el a festménnyel kapcsolatban. Lehetséges lenne, hogy Umberto Romano, a kép készítője valahogy előre látta, hogy néhány évtizeddel később Amerikát eluralja a mobiltelefonos technológia?

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek bizarr időutazás furcsa


Megtekintések száma: 147075





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet