Így derült ki, hogy az MMR és több más oltás és az autizmus között kapcsolat van! – Dokumentumfilm

2017. augusztus 28., hétfő




Nem csak autizmust, hanem immunrendszer károsodást is okoztak a vakcinák. A gyógyszergyárak eltusolták az igazságot. Ezt a filmet folyamatosan törlik mindenhonnan, mert a gyógyszeripari konszern nem akarja az igazságot.

A VAXXED című film magyarul elérhető változatát - lentebb - érdemes végig nézni. nem csak azért, mert egy ténylegesen sokkoló dokumentumfilmről van szó, mely bevezet az oltások piszkos világába, hanem azért is, mert megdöbbentő titkokat tár fel.

Olyan titkokat, melyek a gyógyszeripar halálgyáráról rántják le a leplet.

Film az MMR és több más oltás autizmust és immunrendszeri károsodást okozó hatásáról. Hatalmas a cenzúra ereje. A filmet folyamatosan törlik a szolgáltatók.

Rengeteg különféle oltással kapcsolatban merült már fel, hogy bizonyos betegségeket okoznak.

Egyes oltásoknál még statisztikailag is kimutatható, hogy bevezetésük után ugrott meg az autista gyerekek száma, mint például a szóban forgó MMR oltás kapcsán is.

Bizonyíthatóan sok halált is okoztak, melyek amiatt következtek be, mert az oltásokat nem tesztelik eléggé alaposan.

A tesztek ugyanis rengeteg pénzbe kerülnek, és mivel a gyógyszergyárak profit maximalizálni szeretnének, ezért ezeket a lepéseket kihagyják.

Ezzel pedig óriási veszélynek kitéve azokat, akiket oltanak.

A dokumentumfilm az egész sztorit bemutatja, és azt is, hogyan jött rá néhány orvos a teljes és gusztustalan igazságra az oltásokkal kapcsolatban.

OSZD MEG másokkal is!

egészség feltáró egészségügy oltások gyógyszeripar vakcinák


Megtekintések száma: 45905





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet