Így nézhet ki a Nibiru, mely a prófécia szerint elpusztíthatja majd a Földünket

2017. február 4., szombat




Az óriási vörös bolygó olyan világot rejt, mint a pokol, és egyes legendák szerint az Annunakik uralják.

A Nibiruról úgy tartják, hogy a Naprendszer, és Föld elpusztítójává válik majd a távoli jövőben, mely egyes világvége jóslatok szerint nem is annyira távoli.

Sőt, olyannyira nem, hogy már 2012. december 21-ére is azt rebesgették a világvége hívők. hogy bolygónk találkozni fog vele, és elpusztul az emberiség.

Ez azonban akkor nem következett be, melyet sokan annak tudnak be, hogy valójában a maja naptár el van számolva, és 50-100 évvel későbbre fog ez az esemény csúszni.

Aztán amikor nemrég a kilencedik bolygó berobbant a köztudatba, sokan úgy gondolták, megvan a Nibiru. Ugyanis a Nibirut a kilencedik bolygóval azonosítják sokan.

A prófécia szerint a Nibiru egy a Földnél sokszorosan nagyobb vörös óriási bolygó, mely szilárd kőzetekből épül fel. Egy pokolra hasonlító, nyomorúságos világ van a felszínén, melyet az Annunakik uralnak, egy leigázó szándékú, gonosz faj, mely leginkább a sáskákra hasonlít.

Az ő bolygójuk nem fog elpusztulni az ütközés során, mert elnyeli a Földet, de jelentős károkat fognak szenvedni.

Más elképzelések szerint az Annunakik, és a Nibiruval való találkozásunk azért lesz végzetes, mert mielőtt az ütközés bekövetkezne, az Annunakik óriási lézeres plazmaágyúkkal fogják szétlőni a Földet hogy elkerüljék a kataklizmát, ezzel elpusztítva minket.

Ebben a videóban arról kaphatunk képet egy számítógépes animáción keresztül, hogy hogyan nézhet majd ki a Nibiru, mikor először megpillantja az emberiség.

összeesküvés világvége globális kataklizma nibiru


Megtekintések száma: 65552





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet