Így rejtik el a gyógyszerek, vakcinák káros összetevőit a gyógyszergyárak - akár még az orvosok elől is!

2017. augusztus 14., hétfő




Az orvosok nem minden esetben tudnak arról, ami az oltóanyagokkal, vagy a rákgyógyszerekkel kapcsolatban folyik - állítja egy volt gyógyszerügynök.

A neve elhallgatását kérő szakember elmondása szerint az orvosok 30%-a egyáltalán nem tud arról, ami a rendszerben folyik és naivan elhiszi, hogy valóban nem léteznek hatékony eljárások a rákra, és hogy mindent gyógyszerrel lehet, és kell is gyógyítani.

Szerinte a gyártók igyekeznek sok esetben még előlük is elrejteni az információkat, így akár egy-egy vakcina előállítására vonatkozó terveiket is.

"Így sok esetben nyugodt lelkiismerettel ajánlják a pácienseknek" - meséli.

A kormányok, az orvosok, sőt még az egészségügyi hatóságok sem ismerik az oltóanyagok összetételét! Persze azt azért hozzá kell tenni, hogy sok esetben az orvosok asszisztálásával működik a dolog, tehát valójában egy szoros együttműködésről van szó.

De az orvosok egy kis része ellenáll, vagy pedig nem megvehető a hallgatása, velük szemben fenyegetőzésekkel járnak el, vagy úgy, hogy egyszerűen elrejtik az összetevőket.

Az egyik ilyen a kereskedelmi titok. Rengeteg olaj kerül bele egyes gyógyszerekbe, vakcinákba. Például földimogyoró olaj, és sima növényi olajok. Ez az egyik oka annak, hogy több millió olyan ember van a világon, aki allergiás a földimogyoróra és más oltóanyagösszetevőre

Egy másik érdekes trükk az, hogy felmentik magukat a címkézés követelményei alól. Vagyis nagyon sok különféle adalékanyag maradhat rejtve előlünk úgy, hogy ezt jogilag nem kényszerítik rájuk, így bármit belerejthetnek egyes oltóanyagokba, gyógyszerekbe.

Ez a mentesség az olyan neurotoxikus anyagok esetében is érvényes, mint az alumínium, ami igen sok oltóanyagba immunválasz kiváltása miatt kerül be. Az alumínium jelenlétének eltitkolásával kapcsolatban egy orvos, Dr. Paul King nyilatkozta korábban, hogy az aulimium összetevői már az FDA létrejötte előtt is benne voltak egyes termékekben, ezért ezeket nem kötelező feltüntetniük a gyártóknak.

Igen gyakran higany is van a higanymentesnek reklámozott orvosságokban. 1999-ben voltak botrányok, amikor higanymentes vakcinákat kezdtek el gyártani az oltóanyag gyárak, amikről kiderült, hogy valójában nagyon is sok higany volt megtalálható bennük.

Bizonyos élelmiszerek fehérjéi is nagyon sokszor rejtve maradnak, hogy becsapják vele az embereket. Ugyanis csak a legvégső kultúra szerepel az összetevők listáján. 

A végtermék eléréséig élelmiszer-hulladékot használnak! Az élelmiszer hulladék pedig nyomokban élelmiszer fehérjét juttathat az oltóanyagokba, amit aztán a szerencsétlen gyermekek kapnak majd meg az oltóanyaggal.

És hogy pontosan mik is ezek? Különféle olajok, étolajok maradványai. Sokak szerint a gyerekkori allergiák 90%-át ezen oltóanyagok és vakcinák okozzák.

Különféle DNS maradékok is igen gyakran helyet kapnak az egyes vakcinákban. Ilyenek lehetnek a rovarsejt szövet, élesztő, egér agy, sertés szövet, nyúl és kutyaszövet, valamint a majomvese, és heresejek, és a legdurvább: elvetélt emberi magzatsejtek, és rákos sejtmaradványok.

“Tájékozott beleegyezés” lehetetlen, ha lényeges információkat rejtenek el az emberek elől! - állítja a névtelen forrás.

egészség feltáró oltások gyógyszeripar gyógyszermaffia vakcinák


Megtekintések száma: 60955





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet