ILYEN érzés lehet meghalni... Hátborzongató,a tudósok bemutatták, bárki átélheti!

2018. november 3., szombat




Ez a technológiai fejlesztés hatalmas port fog kavarni...

Az Embodied Labs legújabb, érzékenyítő VR-szoftverét elsősorban az egészségügyben dolgozóknak tervezte, akik a virtuális valóság segítségével a kórházba került, súlyos betegek utolsó óráit élhetik át, annak minden félelmével és megpróbáltatásaival együtt.

Carrie Shaw 19 éves volt, amikor édesanyjánál előrehaladott stádiumú Alzheimer-kórt diagnosztizáltak. 

Az ezt követő, napi 24 órás felügyeletet és gondozást igénylő időszak alatt megélt tapasztalatai terelték az egészségügyi illusztrátori pálya irányába, majd 2016-ban néhány társával megalapította Embodied Labs nevű vállalkozását.

Csapatával ma azon dolgozik, hogy a VR-technológia segítségével gyökereiben változtassa meg mindazt, ahogyan ma tanulunk vagy információt szerzünk az emberi testről és az egészségről. A személyes élményalapú tanuláshoz pedig az interaktív média és a VR-technológia történetmesélő tulajdonságát használják.

Legutóbb például egy olyan szoftvert fejlesztettek, amelyben arra a kérdésre keresik a választ, vajon hatékonyabbá teszi-e az egészségügyben dolgozók, a családtagok és az otthoni gondozást végzők munkáját, ha akár csak egy fél órára a beteg bőrébe bújhatnak, és annak szemszögéből tapasztalják mindazt, amit utolsó napjaikban át.

A Clay névre keresztelt, virtuális valóság programjukat egy 66 éves férfiról nevezték el, a történet narratíváját pedig arra a néhány napra építették, amely a gyógyíthatatlan rákbetegség diagnózisával való szembesüléstől kezdve a kórházi ágyon töltött utolsó pillanatokig tart.

A harminc perces szimulációs szoftvert a történet alapján három részre osztották, mindben a hatékony kommunikáció fontosságát hangsúlyozzák, és az ápolók szerepét emelik ki, akiknek a beteget nemcsak gondozniuk kell életük utolsó órájában, de az életvégi állapot tüneteiről is őszintén kell tudniuk beszélni.

Mindeközben a haldoklás folyamatát, a fájdalomcsillapító szervezetre gyakorolt hatásának megértését több dimenziós vizuális képelemekkel és grafikákkal mutatják be.

A fél óra alatt nagyot fordul a világ azzal, aki felveszi ezt a VR-szettet. Megtapasztalja, milyen érzés, ha az onkológusától meghallja, hogy végstádiumú tüdődaganata van, és semmilyen kezelést nem tud már tanácsolni az orvos. 

Ezt követően meg kell beszélnie családjával, hogy mostantól hospice-ellátásra szorul, végig kell hallgatnia a család dilemmáit, a gondozással járó konfliktusokat, és segítséget kell kérni az ápolóktól, hogy megértse, mi történik jelenleg szervezetében.

Mindeközben napról napra súlyosbodnak tünetei, szinte minden fizikai változást láthat a testén, a kézfej bőrszínének változásától kezdve, az egyre inkább elhomályosuló látáson át a hallás fokozatos elvesztéséig. Aztán a kép elmosódik, és minden végleg elcsendesedik körülötte.

A VR-programot több orvostanhallgatón és ápolón tesztelték, kivétel nélkül nagyon intenzív, megrázó élményként írták le tapasztalataikat. "Az volt a célunk, hogy a szoftver segítségével az egészségügyben dolgozók és családtagjukat gondozó emberek magabiztosabbá váljanak segítő szerepükben és a nehéz, életvégi beszélgetésekben" 

– fogalmazott Erin Washington, az Embodied Labs társalapítója a Digital Trends magazinnak adott interjújában, miközben hozzátette, ezt a fajta tudást, tapasztalatot és személyes élményt egyetlen tankönyből sem lehet megszerezni.

És ha csak kis mértékben is segít felébreszteni az emberekben a betegek iránt érzett empátiát és türelmet, illetve megérteni, hogy a beteg számára milyen fontos utolsó napjaiban is a kommunikáció, akkor már megérte ezt a programot lefejleszteni.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: gyartastrend.hu

tudomány technológia technika egészség életmód halál


Megtekintések száma: 15738





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet