Ilyen lenne az élő Mars arca

2017. február 5., vasárnap




Ha a jövőben egyszer sikerül majd terraformálnunk, és visszatér rá az élet, valahogy így nézne ki az élettel teli vörös bolygó, mely az emberiség második otthona lehetne.

A Mars lakhatóvá tétele régóta birizgálja az emberiség fantáziáját. Arról van szó, hogy a bolygót lakhatóvá lehetne tenni, méghozzá történelmi szempontból belátható időn belül, azaz mindössze néhány száz, vagy ezer évre lenne szükségünk ehhez.

Sokan úgy gondolják, hogy a Marsot hamarabb lehetne átalakítani élő bolygóvá, mint hinnénk, ugyanis korábban egészen biztosan volt rajta élet.

Mivel a Marson metán is található, ami az előzetes elemzések szerint valószínűleg biológiai eredetű, nincs kizárva, hogy jelenleg is van rajta élet.

Akkor járnánk sikerrel a Mars terraformálását illetően, ha sikerülne a pólussapkák és a talaj szén-dioxid-készletét a légkörbe irányítani, ugyanis akkor felerősödne az üvegházhatás is.

Ez azt jelentené, hogy a szén-dioxid üvegházhatású gáz, ezért benntartja a légkörben a különféle gázokat, és az oxigént is.

Marsnak nincs mágneses tere, ami védelmet nyújtana a kozmikus sugárzás ellen. A kozmikus sugárzás és az alacsony gravitáció előre nem látható mutációkat és betegségeket okozhatnak a földi életformák számára.

De komoly szakértők szerint csak rengeteg fúziós erőműre, és az ezekről táplált gigantikus elektromágnesekre lenne szükség, hogy pár száz év alatt kialakuljon egy földihez hasonló mágneses védelem az űrből érkező sugárzás ellen.

Ha valaha lakható lesz a Mars, akkor szinte biztosan így fog kinézni, ahogyan a 3 dimenziós számítógéppel készült animáción látni.

Ha tetszett, OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség csillagászat űrkutatás


Megtekintések száma: 49499





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet