Ilyen lenne, ha egy 500 km átmérőjű aszteroida csapódna a Földbe

2016. december 12., hétfő




Szimuláció készült arról, mi történne, ha a bolygónk felszínébe csapódna egy óriási űrszikla.

Nem túlzás azt állítani, hogy bármikor a Földbe csapódhat egy nagyobb méretű aszteroida, melyet a NASA szakemberei, és az eget kémlelő csillagászok túlkésőn vesznek észre.

Az már rengeteg előrejelzés és kutatás során ismeretessé vált, hogy olyan kataklizmát tudna előidézni már egy 10 kilométeres aszteroida becsapódása is, mely után nagyon nehezen tudna talpra állni a Földi élővilág, és az emberiség is.

De mi a helyzet akkor, ha még egy ennél is nagyobb, 500 kilométer átmérőjű aszteroidával ütköznénk.

Ez a számítások és szimulációk szerint olyan következményekkel járnának, mely teljesen eltörölnék az életet a Földön. Még a baktériumokat is.

Ebben az informatív és látványos szimulációban azt szemlélhetjük végig egy külső szemen át, mi történne a bolygónkkal, ha valóban becsapódna a Csendes Óceánba ez a hatalmas űrszikla.

A becsapódás olyan erejű lenne, hogy 10 km magasba röpítené a Föld kőzetanyagát, melynek egy jó része szétáramlana a világűrben, míg egy kisebb része visszahullana hamu és törmelék formájában a Földre.

Nagyon valószínű, hogy a Nemzetközi Űrállomás tagjai sem élnék túl a kataklizmát, mert a törmelékek szétlyuggatnák az űrállomást.

A Holdba is rengeteg, több tonnás, nagyobb kiterjedésű őzet csapódna, így újabb, mély krátereket okozva ezzel a felszínén.

A robbanás okozta hullámok hiperszonikus sebességgel száguldanának körbe a bolygón, több kilométer magas szökőárat tolva maguk előtt, melyek mindent letarolnának. Ezek a hullámok, és az ezt követő pusztító tűz még a világ legmagasabb pontját, a Mount Everest tetejét is elérné.

Ez a tűzvihar végigsöpörne az egész bolygó felszínén, egy forró katlanná változtatva az egészet. A Föld áthevül, és olyanná válik majd, mint annak idején, amikor kialakult: minden képlékeny lesz egy ideig, és a tűz lesz az űr. A légkörből és a felszínről pedig elpárolog majd az összes víz.

A Föld több százezer évig lakhatatlan lenen, és még utána sem lenne teljesen alkalmas az életre. Egyes kutatások olyan bizonyítékokat is találtak, melyek szerint hasonló, különböző nagyságú pusztító aszteroida esemény már végbement a Föld történetében, méghozzá összesen hatszor.

Ezek közül a legnagyobb, és egyben legpusztítóbb a dinoszauruszokat 65 millió évvel ezelőtt kipusztító gigantikus aszteroida volt.

tudomány hihetetlen video világvége globális kataklizma


Megtekintések száma: 17723





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet