Ilyen lesz a világ legmagasabb világítótornya Dubaiban

2017. február 2., csütörtök




Az már biztos, hogy a legmagasabb, és egyben a leglátványosabb épület lesz, amit az emberiség valaha emelt.

Dubai a nagyságok városa, hiszen több ott található építészeti alkotás egyben műalkotás is, és nem egy épület birtokol valamilyen világrekordot.

Most úgy tűnik, újabb elképesztő ötlettel és tervezettel bővülhet a jövőben a város látképe, méghozzá egy elképesztően szép kikötővel, és egy még lélegzetelállítóbb világítótoronnyal.

A Dubai Harbour nevű projekt keretében 1400 új jachtbeálló létesül, és így csaknem 50 százalékkal 4400 emelkedik a jachtok rendelkezésére álló horgonyzóhelyek száma Dubaiban.

Ebben a hatalmas új létesítményben minden eddigi terveiket felül szeretnék múlni. Összességében a kikötő hatalmas lesz, 1,86 milliónyi négyzetméterrel, ahol rengeteg luxus jacht, és óceánjáró kaphat majd helyet, melyen kiemelt vendégek utaznak majd.

Ráadásul itt épül majd fel egy különleges terminál is, mely egyszerre 6000 ember befogadására képes, így nem lesz torlódás, amikor be akarnak jutni a kikötőből a komplexumba.

Azonban a kikötő többi elemétől - még a termináltól is - egyértelműen el fogja lopni a show-t az az óriási világítótorony, mely 135 méter magas lesz, világítani fog, és nem csak a világítótornyot, hanem egy luxushotelt és egy kilátót is magában foglal majd.

Ezzel egyúttal egy új világrekord is születik, ugyanis a valaha épített legmagasabb világítótornyok egyike sem haladja meg sokkal a 100 méteres magasságot. Ez pedig közel 35 méterrel lesz magasabb mindegyiknél.

Ráadásul a világítótorony felületének egy része sima lesz, hogy minden este látványos fényjátékot lehessen adni ott, ezzel is elkápráztatva a vendégeket.

A jacht kikötő még 85 méter magas hajók fogadását is lehetővé tudja majd tenni. Az egész komplexumot a pálmafa alakú, híres mesterséges szigetek között fogják kialakítani néhány éven belül.

A becslések szerint egyébként az építkezések négy évig fognak zajlani, és ha ez igaz, és nem lesz csúszás, akkor 2021-re lesz a tervezett átadás.

érdekes érdekesség rekord világrekord


Megtekintések száma: 32685





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet