Ilyen lesz az első űrturista járat belseje?

2017. március 31., péntek




A Blue Origin bemutatta, hogyan is fog kinézni az első, történelmet író turista járat, mely embereket visz majd ki az űrbe.

Könnyen lehet, sőt szinte biztos, hogy az űrturizmus jövőjét merőben meghatározhatja majd, amikor az első űrjárat, a Bllue Origin űrjárata elindul majd az első emberi utasokkal.

Nemrégiben a vállalat közzétette, hogyan is fog kinézni a kapszula belseje, és nagyjából milyen kilátás fog nyílni az utazók számára.

Mindenképp el kell mondanunk, hogy aki ezzel kijut majd az űrbe, annak páratlan, és történelmi dologban lehet majd része.

A Blue Origin is úgy alakította ki a New Shepard kapszulát és a rakétáját, hogy azt újra tudja hasznosítani. Ezek segítségével fog embereket és tudományos kísérleteket szuborbitális pályára juttatni.

Amiatt sem kell majd félnie az utasoknak, hogy megégnek, vagy felrobbannak az űrbejutáskor, ugyanis a Blue Origin egy különleges technológiát épített ki, mellyel az utasok még egy felrobbanó rakéta esetén is sikeresen megmenekíthetők.

Ilyenkor a kabin leválik a rakétáról és bekapcsolja a saját hajtóműveit, hogy röpke 2 másodperc alatt pár száz méterre kerüljön a rakétától. Ezután a kapszula ejtőernyővel leszáll.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia űrkutatás


Megtekintések száma: 282933





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet