Íme: Így nézhet ki a kilencedik bolygó!

2016. április 10., vasárnap




Különféle számításokra és egyéb kutatásokra alapozva egy számítógépes modell segítségével mutatták be svájci asztrofizikusok, hogy milyen lehet a titokzatos kilencedik bolygó, ami a feltételezések szerint messze a Neptunuszon túl kering.

Már évek óta sejteni lehetett, hogy a naprendszerben valóban kering egy eddig még nem ismert óriási objektum, egy gigantikus méretekkel rendelkező planéta.

Amerikai csillagászok idén januárban jelentették be, hogy meggyőző bizonyítékot találtak a Naprendszer peremén rejtőzködő bolygólétezésére, amelyet nem sokkal később a Cassini űrszonda adatait tanulmányozó francia csillagászok is megerősítettek.

Esther Linder és Christoph Mordasini, a Berni Egyetem kutatói szerint a kilencedik bolygó átmérője 3,7-szer nagyobb, mint a Földé, hőmérséklete mínusz 226 Celsius-fok.

A gázóriást eddig nem sikerült közvetlenül megfigyelni.

Még nem biztos, de nagyon valószínű

A Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) két kutatója, Mike Brown és Konstantin Batygin az úgynevezett Kuiper-övben objektumok mozgása alapján számították ki, hogy léteznie kell egy eddig ismeretlen bolygónak. Azóta szakértők világszerte gyűjtik az információkat, hogy távoli pályáján azonosítsák a bolygó helyzetét.


kilencedik-bolygo-2 Így nézhet ki a kilencedik bolygó.

A berni szakértők számítógépes modellek segítségével szimulálták,hogyan fejlődhetett a kilencedik bolygó a Naprendszer 4,6 milliárd évvel ezelőtti születése óta.Eredményeikről az Astronomy & Astrophysics című szaklapban számoltak be.

Kisebb jégóriás lehet

Feltételezéseik szerint a titokzatos égitest egy hélium- és hidrogénburokkal rendelkező kisebb jégóriás - tehát az Uránusz és a Neptunusz egy "kisebb változata". A kutatók által számolt mínusz 226 Celsius-fokos hőmérséklet arra utal, hogy a bolygó hőt bocsát ki.

kilencedik-bolygo

Ha a bolygónak nem lenne belső energiája, akkor hőmérséklete csak mínusz 263 Celsius-fokos lenne, "mert akkor sugárzása csak a visszavert napfényből állna" - mondta el Linder.

Az új teleszkóp segíthet

"Tanulmányunk alapján a kilencedik bolygó több mint puszta tömegpont, fizikai tulajdonságai megismerésével testet ölt számunkra" - fogalmazott Christoph Mordasini.

A kutatók számításai szerint az égbolt eddigi vizsgálatai során csak kevés esély volt arra, hogy felfedezzenek egy kevesebb mint 20 földtömegű égitestet.

x-bolygo-palyaja

Egy több mint ötven földtömegű testet pedig észrevett volna a NASA infravörös csillagászati műholdja,a WISE (Wide-field Infrared Survey Explorer - széles látószögű infravörös felmérő felfedező műhold). Így egy érdekes felső tömeghatár adódik a kilencedik bolygó esetében - mondta Linder.

A jelenleg Chilében épülő nagy égboltfelmérő teleszkóp (LSST) vagy a speciális keresőakciók a jövőben már rábukkanhatnak a bolygóra, vagy kizárhatják létezését - vélik a kutatók.

Forrás: Origo

tudomány csillagászat


Megtekintések száma: 4719





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet