Ismeretlen álomkórban szenved a 600 fős falu

2017. július 22., szombat




Még az orvosok és szakemberek sem tudják, mi okozza a titokzatos álomkórt, amelyben egyre többen szenvednek egy kis kazah faluban.

Az már biztos, hogy nem vírus és nem baktériumok miatt zuhannak álomba az emberek. A szörnyű kór már 4 éve gyötri a lakosokat Kalachi-ban. Fő tünetei a szédülés, hányinger és hányás, majd pedig a mély álom. A beteg hirtelen ágynak esik, aztán napokig is alszik, az agyában pedig megnövekszik az agyvíz.

“Egyelőre nem tudjuk pontosan, mi áll a megbetegedések hátterében, csak annyi biztos, hogy a betegség terjed”– mondta az egyik orvos a Russia Today riporterének.

A titokzatos betegség miatt a falut már Álmosvölgynek csúfolják, mert már a lakók 14 százalékát érinti a kór.

alomkor

Az első eset még 2010-ben történt egy Lyubov Belkova nevű asszonnyal. A nőt tartós szédüléssel, hányingerrel, és napokig tartó alvás miatt vitték kórházba. Az orvosok először azt hitték, hogy stroke-ja van, néhány nap után hazaküldték az asszonyt. Azonban nemsokkal később a nő szomszédja is ugyanezekkel a tünetekkel került kórházba.

Aztán a kór terjedni kezdett és néhány hónap múlva már több tucat ember lett beteg. Azóta is folyamatosan regisztrálják az orvosok az újabb eseteket.

Szeptember elején 8 gyerek esett össze az iskolai évnyitón szintén a szokásos tüneteket produkálva.

alomkor-2

Kair Abdurakhmanov, a helyi gyermekkórház főorvosa szerint a CT-vizsgálatok után kiderült, minden érintett gyermek egy enyhe fokú enkefalopátiában, agyi funkciózavarban szenved.

Az orvosok azonban 4 év alatt sem tudták kideríteni, hogy mi okozza a rejtélyes kórt. Többen már az uránbányára gyanakodnak.

“Már kizártuk a szóba jöhető vírusokat és baktériumokat. Átvizsgáltuk a földet is, de nem találtunk benne olyan szennyezéseket, melyek felelősek lehetnek a tünetekért” – mondta az orvos.

A Russia Today stábja több helyi embert kérdezett meg, akik közül többen azt mondták, hogy a rejtélyes megbetegedéseket a közelben lévő egykori szovjet uránbánya okozhatja. De vannak, akik szerint az egész mögött a szomszédos földekbe rejtett veszélyes hulladék áll. Azt már megállapították, hogy a területen erős a sugárzás.

alomkor-3

Egy helyi lakos, Igor Samusenko, fia is szenved a soha nem látott betegségtől:

A fiam hirtelen mozdulatlan lesz. Amikor megfordul, a lecsukódó szeme azon a ponton marad, amit addig nézett. Ha megpróbálod felkelteni, látod, hogy próbálja kinyitni a szemét, de nem megy neki

Álmosvölgynek is nevezik ezt a helyet” – mondja a férfi.

A lakók attól félnek, hogy ha a betegség miatt álomba zuhannak, talán fel sem kelnek újra. 

rejtély rejtélyek megmagyarázhatatlan


Megtekintések száma: 201647





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet