Ismeretlen vallási szimbólumot fedeztek fel Betlehemben

2016. február 26., péntek




Egy eddig ismeretlen - feltehetőleg vallási - szimbólumot találtak restaurációs ásatások során Betlehemben. Utalás lehet a Szent Grál rejtekhelyére?

A templomról, ahol a leletet találták, sok elmélet keringett, hogy talán magának Jézusnak a születési helyszíne is lehetett. Ez a mendemonda a helyiek körében is több száz éve ismert és terjesztett legenda volt.

A templomot később azonban 529-ben elpusztították, majd a hatodik században újra építették. Az idő a modern időkre alaposan kikezdte és az omladozó falak, elfáradt anyagszerkezet miatt végül úgy döntöttek, hogy 2013-ban 8  millió dollárért elkezdik restaurálni.

[ismeretlen-szimbolum A restaurálási munkálatok közben találták meg a szimbólumot.

A munkálatok tehát közel 3 éve zajlottak, a napokban pedig egy szokatlan lelet került a felszínre az egyik ásatás során. Egy ismeretlen, feltehetőleg vallási eredetű szimbólum, melyről perpillanat senki sem tudja, hogy mi lehet.

A templom ablakai mellett a gipszben találtak rá a  szimbólumra. Feltehetőleg nagy jelentőséggel bírt, ha így elrejtették - állítják megtalálói. Az ezüstből, kagylókból és kövekből álló szimbólumról jelenleg még nem publikáltak egyetlen fotót sem, mert a leletet előbb alapos vizsgálatoknak szeretnék alávetni.

Rögtön meg is indultak az összeesküvés elméletek is az ügy kapcsán, hogy talán valami olyat találtak, amit titokban kell tartani annak természete vagy óriási jelentősége miatt. Egyesek szerint a szimbólum fontos utalásokat tartalmaz Krisztus csontjainak lelőhelyére vonatkozóan.

Mások úgy gondolják, hogy talán a Szent Grál végső rejtekhelye van belekódolva a szimbólumba.

De vannak olyan nyitott kutatók is, akik szerint a végzet lándzsájához rejtettek el egyértelmű utalást a szimbólumon, melyet már maga Hitler is annyira keresett, és melynek birtoklása esetén korlátlan hatalommal ruházza fel birtokosát.

a-szent-gral-titka

Ha így van, akkor a lelet bejelentését egészen biztosan nem teszik meg a nyilvános sajtóban. Helyette egy másik leletet fognak bemutatni mintegy "kirakatként".

Ezek az elméletek nem fognak eltűnni, csak erősödni egészen addig, míg elő nem állnak  lelettel a megtalálók. Azonban még akkor is fennáll annak a lehetősége, hogy az egész csak egy fedősztori lesz, és a ténylegesen megtalált leletet majd elrejtik a világ szeme elől...


Megtekintések száma: 3462





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet