​Járvány? Zsúfolásig megtelt a kínai nagy fal!

2020. október 8., csütörtök




Olyan komoly tömegek gyűltek össze az elmúlt héten a kínai nagy falnál, ami néhány hónapja még teljesen elképzelhetetlen lett volna, írja a CNN.

A lap emlékeztet, október elejére esik az Arany Hét, Kína nyolcnapos állami ünnepe, és hagyományosan az emberek ilyenkor útra kelnek. 

Bár az országban jól kezelték a koronavírus-járványt, ez mégis az egyik legnagyobb tesztnek számít az utóbbi időszakban a kormány számára.

A nagy fal tulajdonképpen zsúfolásig megtelt, a fotók alapján a legtöbben maszkban voltak, de sokak az áll alá tolva vagy egyáltalán nem viselték azt. 

A távolságtartást viszont esélytelen volt betartani.

A kínai nagy falon a járvány előtti kapacitást 75 százalékra csökkentették, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy naponta 48 750 látogatót engednek be. Október 3-án például már kora reggel elkelt az összes belépőjegy a Xinhua hírügynökség szerint.

Knában relatíve alacsonyan sikerült tartani év eleje óta a fertőzöttek számát, bár több gócpont is kialakult azóta, többek között például Pekingben, de a járvány terjedését gyorsan sikerült megfékezni, köszönhetően a tömeges szűrésnek és az azonnali kijárási korlátozásoknak.

Az országon belül már egyáltalán nem terjed a vírus.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 2932





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet