Jelet hagytak az emberiség számára a Marson?

2023. szeptember 29., péntek




Egy ősi civilizáció utolsó segélykiáltása lehet?

Egészen eddig úgy tudta a széles közvélemény, hogy a Mars egy alapvetően üres, kopár és halott bolygó. De ez lehet, hogy nincs így.

Az összeesküvés elméletek hívei és a paleoasztronautika kutatói már régebb óta tudják, hogy valami sántít a NASA halott Mars teóriájával.

Most azonban bebizonyosodott, hogy tényleg kilóg a lóláb, ugyanis egy Marsról készült felszíni felvételen egy mesterséges tárgyat, pontosabban egy ősi üzenetet fedeztek fel.

A NASA Opportunity és a Curiosity felvételein is látni lehet.

Az egyik felvétel 2016 december 30-i keltezéssel tárult a nyilvánosság elé. Ezen egy olyan ősi civilizációs nyomot lehet látni, amit nem tudnak letagadni.

A kráter szélén ugyanis egy jól látható “F” betű rajzolódott ki. 

A rover nyomvonalához viszonyítva még a furcsa jel méretét is meg tudta becsülni, ami nagyjából 2,5 méter.

Senki sem tudja, hogy ez az F betű mégis hogyan került oda, de ott van. Ilyet nem alkot a természet, kizárt, hogy a véletlen műve legyen. Adódik a kérdés, hogy akkor mégis micsoda?

Nos, egyesek szerint egy titkos expedíció szerencsétlenük járt túlélője próbálta így felhívni magára a figyelmet.

Mások szerint sokkal valószínűbb, hogy egy ősi, rég elpusztult civilizáció égieknek szánt üzenete lehetett. Lehet, hogy az idő megette, a természeti elemek pedig elhordták a többi betűt, vagy szimbólumot, így az üzenet tartalma sohasem derül már ki

Akadnak olyan elképzelések az ősi Marssal kapcsolatban, hogy az előző emberiség élhetett a felszínén, és valójában a Mars a mi őshazánk, azaz a Föld előtti igazi bölcsője a fajunknak.

Az ősi időkben pedig egy kataklizma tette tönkre a bolygót, és a technológiailag nagyon is fejlett emberi faj kozmikus bárkákon menekült át a Földre, ahol visszazuhantak a kőkorszakba, és mindent újra kellett tanulniuk...

Az biztos, hogy az emberi DNS lánc számtalan olyan részletet tartalmaz, melyek a Földön élő egyetlen élőlényre sem hasonlítanak.

Talán ezek titkok visszahúznak minket az egykori szülőbolygónkra, a Marsra?

OSZD MEG másokkal is!

mars összeesküvés élet a marson marsi civilizáció


Megtekintések száma: 76813





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet