Jézus öccsétől származó apokrif evangélium sokkoló dolgokat állít

2021. november 22., hétfő




Úgy néz ki, valami olyasmire bukkantak, ami mindent átalakíthat, átírhatja az emberiség történelmét is.

Legalábbis a Bibliával kapcsolatban számos elméletet megdönthet, vagy épp megerősíthet.

Főleg olyanokat, melyek Jézussal, és Jézus életének hiányzó darabjaival kapcsolatosak. A történelmi jelentőségű lelet egy apokrif irat, melyet a Bibliába nem tettek bele, mivel ahhoz túl eretneknek bélyegezték.

Ráadásul ez az irat Jézus állítólagos öccsétől származik...

A mai Nag Hammadi város környékén 1400 évvel ezelőtt gondos kezek cserépedényben vermeltek el ősi dokumentumokat.

Az iratok közt viszont akad pár olyan szöveg, ami nem igazán stimmel azzal, amit a többi tekercs tartalmaz. Főleg, hogy némelyikük nem kopt nyelven íródott, hanem görögül.

Ráadásul a Nag Hammadiban fellelt 52 szöveg több, kilógó pontja is ugyanazon irányba mutat.

Eredetileg egyiptomi földművesek fedezték fel ezt a heves viták tárgyát képező régészeti leletet.

A második és harmadik századból valóka dokumentumok, és gnosztikus jellegűek, ezt azóta számos történész és régész erősítette meg.

2017-ben az austini Texasi Egyetem vallástudományi kutatói vizsgálták a leletet, és fedezték fel azt, hogy az egyik tekercs egy már ismert, görög nyelvű szöveg másolata volt. Geoffrey Smith ókeresztény időszakot kutató szakember szerint:

Nagyon fellelkesedtünk, mikor kiderült, mire bukkantunk. Nem is gyanítottuk, hogy Jakab Első Apokalipszisének görög nyelvű töredéke fenn tudott maradni.

A szövekben számos utalás van jézus és Jakab beszélgetésére. Sokszor említi a szöveg őt Jézus tetsvéreként.

Nincs konkrét bizonyíték arra, hogy valóban Jézusnak ő lett volna, vagy lett volna egyáltalán vérrokona, ennek ellenére nagyon elgondolkodtató az, hogy mit állít a szöveg.

Valamiért ugyanis nem kerülhetett bele a Bibliába...

Jakabot úgy jelöli meg a szöveg, mint egy lehetséges utódot, aki Jézus halála után tovább tanítja az igét.

Vajon annak idejéna niceai zsinaton szándékosan hallgatták el ennek az iratnaka létezését? Mi lett volna, ha kdierül, hogy Jézusnak volt egy öccse, aki tovább vihette volna a tanítását, és a vérvonalat?

Rengeteg a kérdés, ezeket csak a Vatikán tudná megválaszolni, de sokat mondó módon eszük ágában sincs foglalkozni érdemben a lelettel...

OSZD MEG másokkal is!

rejtély érdekes hihetetlen rejtélyek érdekesség vallás jézus vatikán biblia


Megtekintések száma: 82878





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet